Aki nem csak zenét, hanem jó borokat is „hangszerel”: Horváth Zoltán

- A pár éve elhunyt kiváló borásznak, Figula Mihálynak volt egy szép mondata: „A jó borok finoman hangszerelt alkotások". Tényleg azok?
- Tényleg. Ahogy egy zenemű sok-sok apró részletből épül fel, úgy a borok is igen-igen összetett folyamat eredményeként készülnek el, s kerülnek végül palackba, majd a borivók poharába. És ahogy a zenében - legyen szó egy népdalról vagy egy nagyzenekarra írt műről - minden hangnak a helyén kell lenni, úgy a szőlő gondozása, a bor készítése sem engedi, hogy az „alkotó", az „előadó" akárcsak egyszer is hibázzon. Gondolj csak bele: hiába műveled a legnagyobb odafigyeléssel a szőlődet, elég csupán egyetlen permetezést kihagyni vagy a kelleténél később elvégezni, azzal több havi munka, erőfeszítés veszhet kárba. De ugyanez érvényes a már kész borra is: hiába készítünk kiváló nedűt, ha nem megfelelően „állítjuk ki", vagyis nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy milyen címkével, arculattal, milyen minőségű dugóval, kapszulával, milyen palackban kerül a fogyasztók elé, ugyancsak komoly hibát követünk el. És még egy párhuzam: ahogyan a zene mély nyomot hagy az ember lelkében, s ahányan vagyunk, annyiféleképpen érint meg bennünket, úgy a bor is képes arra, hogy semmi máshoz sem hasonlítható élményekkel ajándékozza meg az embert.

- A humán tudományok művelője hogyan csöppen a borkészítés, a szőlőművelés világába?
- Tíz éve már, hogy a horvát parlament futballcsapata az itteni törvényhozás tagjaival mérkőzött Mohácson, s a szomszédos ország pályára lépő politikusainak én tolmácsoltam. Az eseményt követő fogadáson természetesen finom borok is asztalra kerültek. Sosem felejtem el: a mohácsi Vaskapu Kastély Kft. 2000-es vagy 2001-es Cuvée Rhapsodie vörösbora valósággal lenyűgözött. A Vujicsics együttes tagjaként számos helyen megfordultam Európában, remek olasz, francia és más borokat kóstolhattam, s amikor e mohácsi házasítással találkoztam, az volt az érzésem: ez, a „mi", itt termett borunk minőségében semmivel sem marad el azoktól, amelyekkel a komoly tradíciókkal bíró, nagynevű borkészítő országokban kínáltak meg. Igen, akkor kezdett érlelődni a gondolat, hogy magam is megpróbálkozom a borkészítéssel. Szakkönyveket vásároltam, igyekeztem minél többet ellesni az általam ismert gazdáktól. Képeztem magam, iskolapadba ültem, hogy gyarapítsam ez irányú ismereteimet: Villányban alapfokú borászképzésen vettem részt. De, tekintve, hogy néprajzos vagyok, a kezdetektől érdekelt nemcsak a mohácsi borkészítés jelene, hanem múltja is: igyekeztem elmélyedni e témában, néprajzos kollégákat faggattam, levéltári forrásokat böngésztem, így talán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jól ismerem az itteni szőlőművelés, borkészítés több évszázados múltját, korábbi sikereit, azt, hogy mi jellemezte egy-egy korszakát.

- És jó tíz éve belevágtál.

- Bele. Kezdetben persze kevésbé voltam tudatos szőlőművelő és borkészítő. Túl azon, hogy kezdettől csodáltam a borok, a fajták sokszínűségét, különleges ízvilágát, idővel azt is érzékeltem: a honi borkultúra még gyerekcipőben jár. S bár az azóta eltelt idő e tekintetben számos örömteli változást hozott, azért bőven van még teendőnk. Jelenleg 5,5 hektáron gazdálkodom. Királyleánykából, cirfandliból, cabernet sauvignonból, cabernet francból, néróból, kékfrankosból, pinot noirból és kadarkából készítek fajtabort, illetve házasításokat.

- Akik figyelik a híreket, tudják: egyre eredményesebben teszed ezt...
- E tíz év munkája, erőfeszítései szerencsére az utóbbi években az eredményekben is megmutatkoznak. Csak a legfrissebbeket hadd említsem: a sillerem a nemrég megtartott kiskőrösi nemzetközi kadarkaversenyen aranyérmet kapott, a paksi, szintén országos sillerversenyen ugyancsak a legfényesebb medált érdemelte ki... A bormagazinok, tematikus internetes honlapok egyre gyakrabban említik a Planina Borház nevét a magas minőséget produkáló kis pincészetek között. Ennek és a borversenyeken, fesztiválokon elért sikereknek köszönhetően a boraim mind több helyen vannak ott a nagyvárosi és budapesti vinotékákban, borbárokban.

- Ez örvendetes, viszont itt, Mohácson nem kis utánjárásra van szüksége annak, aki a boraidból szeretne venni vagy egyáltalán: aki a helyi pincészetek kínálatára kíváncsi...
- Sajnos ez mind arra vezethető vissza, hogy a város idegenforgalmában érintett szereplők, szakemberek, szállásadók, vendéglősök, borászok és mások valamiért nagyon nehezen találják meg a közös nevezőt. Igen, azok, akik tehetnének az ügyért, azért, hogy az érdeklődő külföldiek megismerhessék e város (bor)kultúráját, évszázados tradícióit és más értékeit, sokszor, mintha nem is tudnák, hogy milyen kincsek birtokában vagyunk. Csak egyetlen, a szakmámba vágó példát hadd mondjak ennek alátámasztására: hiába elválaszthatatlan a gasztronómiától a bor, nagyítóval kell keresni olyan helyi vendéglőst, aki legalább alapszinten ért a borokhoz. Amikor pár éve elindítottam a havi egy alkalommal tartandó Borklubot, vártam, reméltem, hogy a helyi vendéglátósok is eljönnek, hogy tanuljanak, s hogy megismerjék azokat a mohácsi termelőket, akiknek a borait nyugodt szívvel oda lehet tenni az ide érkező vendégek asztalára. Nem jöttek, nem jönnek. És miféle lokálpatriotizmus az, hogy a nálunk megforduló turistacsoportokkal döntően villányi pincészeteket céloznak meg, ha a kirándulók bort szeretnének kóstolni? Holott, nem egy helyi pince szintén készen áll arra, hogy nagyobb létszámú vendéget fogadjon. Meggyőződésem: nem egy itteni borkészítő kínálata ár/érték arányban bátran felveheti a versenyt a villányiakkal. Az viszont méltányolandó: az önkormányzat évek óta megtesz mindent, hogy az idegenforgalmat élénkítse és „benne" népszerűsítse a helyi borkultúrát. Jelentős forrásokból komoly infrastrukturális fejlesztések zajlottak itt, a Szőlőhegyen. Utak, kulturált parkolóhelyek létesültek, nagyon szép rendezvénytér épült, megújult a Bükös-szurdok. És Mohács önkormányzata - ismereteim szerint - egyedülálló olyan tekintetben is, hogy saját pincészete van, s a város borát a saját szőlejében ugyancsak maga állítja elő.

- Egy kicsit „zenéljünk" is... Mióta muzsikálsz?
- Tizennégy éves korom óta. Sokac "gyerek" vagyok, beleszülettem e kultúrába. Tamburázom, mint az közismert, pedig a családunkban senki sem zenélt. A zágrábi évek alatt is játszottam, igazán színvonalas helyeken, rendezvényeken léphettem színpadra kiváló muzsikuskollégák társaságában. És a Vujicsics... feledhetetlen volt az a nyolc év. Rengeteget kaptam, tanultam attól az időszaktól, sokfelé megfordultam Európában, rengeteg hatás ért. De, talán én is hozzátettem valamit a „nagy egészhez". A Šokadijával nyolcadik éve lépünk színpadra itthon és külföldön: nemrég megjelent cd-nk, úgy érzem, színvonalában méltó összegzése az eltelt időszaknak.

- Nyakunkon a szüret: míg itt beszélgetünk, munkatársaid tőlünk pár méterre már ládákat mosnak, láthatóan az előkészületek kötik le őket...
- Így igaz, hétfőn elkezdjük leszedni a nérót. Bár ez csemegeszőlő, házasítva igazán egyedi ízvilágot, karaktert kölcsönöz a bornak. Aztán, ahogy az idő megkívánja, jön a többi fajta is.

- Az előbb, ahogy a Bükös-szurdokban felfelé jövet a pincéd felé sétáltunk, pár méterre innen egy öreg, felújítás alatt álló présháznál kőművesekkel egyeztettél...
- Hát igen: nem bírok magammal... Nemrég vettem meg azt az épületet, amelyhez nagyobb pince is tartozik. E helyen - részint külföldi, osztrák mintára - úgynevezett termelőibor-kimérést szeretnék kialakítani. Ehhez részben át kell építeni e présházat, melynek előterében - bazaltkockaköves burkolaton - faasztalok mellett, diófák és napernyők árnyéban foglalhatnak majd helyet a vendégek. Régi tapasztalat ugyanis, hogy termőhelyi környezetben, a tőkéktől, a pincétől, a hordóktól karnyújtásnyira, esetleg a borász társaságában, vele beszélgetve sokkal komplexebb élmény a kóstolás, az ottani kínálattal, fajtákkal való ismerkedés. Vizesblokkot szintén kialakítunk itt, emellett látványkonyhában készülnek majd az ínycsiklandó finomságok, természetesen mohácsi specialitások is.

- Ami a boraidat illeti, úgy hírlik, valami újdonsággal is készülsz...
- Legyen elég annyi, hogy ez évben megpróbálkozom habzóbor vagy gyöngyözőbor készítésével is. Ez a friss, gyümölcsös, szénsavas, alacsonyabb alkoholtartalmú, igazán üdítő változat az utóbbi időben nagyon divatossá vált. De, hogy milyen fajtákból állítom össze, hogy hogyan fog kinézni a címkéje és mi lesz majd e praktikus csavarzárral ellátott italnak a fantázianeve, egyelőre legyen titok...

- Fontos e szakmában a megújulás, az új dolgokkal való időnkénti előrukkolás?
- Elengedhetetlen. Hamvas Béla írta: „Végül is ketten maradnak: Isten és a bor". Ehhez én annyit fűzök hozzá: hadd „maradjon" a borász is, a tradíciókhoz, az értékekhez ragaszkodó, a múltat, az ősöket tisztelő, emellett a szüntelen új utakat kereső, kísérletező kedvű gazda is. Az a termelő, pincetulajdonos, akit szüntelen nyugtalanság visz előre, és akit mi más is hajthatna, minthogy „a legjobb" bort készítse el. A maga örömére, büszkeségére - és mindnyájunkéra...

Ádám Miklós