A remény jegyében tartották meg Mohácson a háromnapos lelkigyakorlatot

2025. április 09. szerda 08:31

A remény jegyében tartották meg Mohácson a háromnapos lelkigyakorlatot

A Mohácsi Római Katolikus Plébánia április 4-6. között tartotta idei nagyböjti triduumát, melynek utolsó napja az esperesi kerület számára meghirdetett lelki délután volt. Mihovics Szebasztián káplán beszámolóját közöljük.

 

 

A Mohács környéki hívek szép számmal érkeztek a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolába, ahol a tornateremben szinte minden ülőhely betelt a hívek sokaságával.

Bacsmai László mohácsi esperes-plébános köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét és háláját, hogy ilyen szép számmal el tudtak jönni a környező települések hívei a közös lelki készületre. Ezután Ravasz Csaba véméndi plébános elmélkedett a reményről, melyet közös keresztút követett. Az elmélkedés alatt több pap gyóntatott, a szünetekben pedig a helyi Karitász munkatársai gondoskodtak egy kis finomsággal a résztvevők számára.

 

Mint ahogy a triduum első két napján, úgy a záró napon is a remény volt a lelkigyakorlatot tartó atyák központi gondolata, hiszen az idei jubileumi szentévet Ferenc pápa a remény évének szentelte. A jubileumi szentév mindig különleges alkalmat ad a keresztény közösség számára, hogy elmélyítse hitét és újra átélje a hit alapvető üzeneteit. A nagyböjti lelkinapok pedig különösen fontosak ebben az időszakban, hiszen segítenek felkészíteni a híveket a húsvétra és egyben lehetőséget adnak arra, hogy a keresztények újra megéljék a megtérés, a bűnbánat és a megbocsátás lényegét.

 

A vasárnap este is különleges pillanatokat hozott a mohácsi és környékbeli hívek számára, amikor a Fogadalmi templomban Bukovics István olaszi plébános celebrálta az ünnepi szentmisét. István atya prédikációja rendkívül szívhez szóló és elgondolkodtató volt.

Az evangélium üzenetét a mindennapi életben megélt irgalom és megbocsátás fényében értelmezte. A plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztények számára az irgalom és a bűnbánat nem csupán vallásos cselekedetek, hanem életünk alapvető pillérei. A szentmise homíliája a bűnbánat fontosságát és a gyóntatás szentségét helyezte előtérbe, mint a lelki megtisztulás eszközét, amely elvezet minket Isten irgalmához.

A szentmise alatt az esperesi kerület több papja is rendelkezésre állt, hogy mindenki részesülhessen a bűnbánat szentségében és megtapasztalhassa Isten irgalmát. Sokan keresték fel a gyóntatószékeket, vágyva a lelki megújulásra.

A lelkinap nemcsak a helyi közösség, hanem a vidékről érkező hívek számára is nagy élményt jelentett. Erősítette a keresztény közösség összetartozását és minden résztvevő számára egy lehetőséget adott a húsvéti készületben.

Forrás: Pécsi Egyházmegye