A régió mentőseinek főnöke, Buda Péter szerint náluk a bajtársiasság nem üres szólam

Korán eldőlt a sorsa. Már középiskolásként egészségügyi versenyeken vett részt Buda Péter. Mivel az orvostudományi egyetemre csak másodjára vették fel, számára magától értetődőnek tűnt, hogy egy évig a mentőknél fog dolgozni. Később sem szakított ezzel a küldetéssel. Ma, Baranya, Somogy és Tolna mentéséért felelős vezető beosztásban is teljesít napi szolgálatokat. Neki nehéz lenne elmagyarázni, szakmai ágon mit „lehet", mit „nem lehet" megtenni.

Árokparton, hasalva, életet menteni komoly dolog. A mentőautóból kiszálló személyzet számára ez hétköznapi esemény. De a „főnöktől" már nem mindenki várná el.

Csakhogy, dr. Buda Péter nem utas szokott lenni, hanem kétkezi szakember. Számára ez ösztönös cselekvés, ha a helyzet megkívánja.

- Természetesen, a beteg az egyik legfontosabb dolog a mi a hivatásunkban - jelentette ki határozottan Buda Péter. - De nem szabad elfeledni, indokolatlan veszélynek nem tehetünk ki másokat. Gondolok itt a kollégáimra. Minden esetben első a helyszín biztonsága, amire fokozottan figyelünk. Így tudjuk a betegellátás nyugodt körülményeit megteremteni. Eszembe juthat itt az elhíresült egyetemi lövöldözés esete, Pécsett. Amikor kiértünk, meg kellett győződnünk róla, hogy az elkövető már nincsen a közelben. A beosztottjaimért is felelősséggel tartozom. Nálunk a bajtársiasság nem szólam, valódi tartalommal bíró kifejezés.

- Munkaidőben állandó feszültségben élnek?

- Valamennyire jellemző ez ránk, de remélem, elmondhatom, a munkatársaim azért felkészültek a vészhelyzetekre. Napjainkban már olyan szigorú előírásoknak, sorrendiségeknek kell megfelelni kivonuláskor, ami közben nem szabad hibázni. Eljárásrendek segítik, regulázzák a munkánkat. Ránk nem ragadhat át a környezet hatása. Bár, néha akad olyan pillanat, amit utólag nehéz feldolgozni, de ehhez akad segítségünk, a mentőszolgálat pszichológusának közreműködésével.

- Technikailag hová helyezné a felszereltségüket?

- Az Országos Mentőszolgálat egységes szervezetként, azonos szabályok alapján dolgozik. Szervezettségét sok külföldi mentőrendszer tanulmányozta. Nem túlzás, a világ élvonalába tartozunk! A legkorszerűbb eszközök ott vannak nálunk, azokat bármikor bevethetjük. Egyszer egy ismerősöm sok évvel ezelőtt azt monda, egy amerikai filmben kiváló műszereket látott, laikusként is, mentőautóban. Erre feleltem neki: mi azokat naponta használjuk. Azóta még többet fejlődtünk.

- Szép a személyes példa, nehéz félrevezetni, ezt talán a munkatársai is belátják?

- Nagyon ritkán, de fordult már elő olyan, amire azt mondták, valami megoldhatatlan. De közöltem velük, szívesen megmutatom, miképpen érdemes eljárni. Ez a pedagógiai módszer segíteni szokott. A lemorzsolódás kismértékű, rutinosak, tapasztaltak a bajtársak, már félszavakból is jól értik egymást. Csapatban dolgozunk, ami számunkra rengeteg könnyebbséget jelent. Hiszen minden eset egy újabb kihívás, nincsen két egyforma feladat. Szülés, gázrobbanás, közúti baleset, sportsérülés, szívinfarktus, más-más reakciókat igényel tőlünk, ehhez nélkülözhetetlen az együttműködés.

- Ha szól a csengő, indulni kell, mi az első gondolata?

- Riasztásnál nappal egy, éjjel két percen belül el kell hagyni a mentőállomást. Aki ilyenre adja a fejét, annak számolnia kell vele, hogy a nap bármelyik másodpercében, akár ebéd közben indulnia kell, mert valaki segítségre szorul. Az ételt meg lehet melegíteni utána, de az életmentés nem várhat. Számomra ez magától értetődő, már a véremmé vált.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva