A napokban felszentelt papok újmisén adtak hálát hivatásukért a pécsi székesegyházban

Felföldi László pécsi megyéspüspök június 22-én két diakónust szentelt pappá az egyházmegye szolgálatára. Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila közös újmisén adtak hálát hivatásukért július 7-én a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. Az újmisén a Pécsi Egyházmegye jelen levő papjaival együtt koncelebrált az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újmisése, Schmotzer Kristóf.

A felszentelteknek tulajdonképpen nem az volt az első miséje, hiszen azt a püspökkel együtt mutatták be a papszenteléskor, illetve külön-külön celebráltak már szentmisét abban a templomban, ahova személyes kötődéseik kapcsolják őket, sőt egy nappal korábban a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó záró szentmiséjét is közösen mutatták be.

Mégis újmise volt ez is, hiszen először miséztek a székesegyházban, hálát adva a Jóistennek a hivatásukért, valamint az egyházközségben eltöltött diakónusi gyakorlatuk kegyelmeiért.

A szentmisében az Ige liturgiájának homíliáját Miklovits Attila vezette, míg az Eucharisztia liturgiájában a szentáldozás szertartásában Mihovics Szebasztián volt a főcelebráns.

A liturgia elején Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa köszöntötte az újmiséseket. A rövid köszöntőben elhangzott, hogy a diakónusi szolgálatukban megmutatkozott szolgálatkészségük és nagyon hamar beilleszkedtek a plébánia mindennapjainak életébe, ezért a székesegyház egyházközsége számára is nagy ünnep ez az újmise.

A szentmise homíliájában Miklovits Attila azzal kezdte szentbeszédét, hogy a Jóistennek van humorérzéke, hiszen pécsiként pécsieknek arról az evangéliumi részről kell beszéljen az újmisében, amelyben a Jézus názáreti tartózkodásáról szóló részben ez az igehely található: senki sem próféta a maga hazájában (vö. Mk 6,1-6).

Az evangéliumi leírás szerint Jézust körülveszi a kíváncsi názáreti nép, akik bizonyára hallottak arról, mi mindent tett Jézus máshol, de mégsem a tetteire koncentrálnak, vagy arra, hogy mit mond, hanem a személyére. Jézus nem felelt meg kora elvárásainak, nem járt híres rabbinikus iskolába, nem karizmatikus tanítóktól tanult. Egy egyszerű ács volt az ő szemükben, így nem is tehetett ott csodát.

A mi életünk vonatkozásában is valahogy így van ez. A környezetünkben élők hibáinkkal együtt ismernek minket, és ez eleinte gátat szab annak, hogy ne a személyünket tekintsék, amikor a keresztény névhez méltóan kezdünk el élni. Éppen ezért ezeket a gátakat kitartó szeretettel és türelemmel kell bontogatnunk, hogy mondanivalónk eljusson az emberek szívébe. Hiszen Isten mindannyiunkat, minden keresztényt küld evangelizációba, akár meghallgatnak minket mások, akár nem.

Ezért nem elsősorban szavakkal tudunk evangelizálni, hanem tetteinkkel, melyhez hosszú időre és kitartásra van szükség. Nem jó, ha csodákat, hirtelen pálfordulásunkat várunk eredmény gyanánt másoktól. Legyünk állhatatosak, örüljünk az apróbb visszajelzéseknek, érdeklődve kérdezzünk és hallgassuk meg a válaszokat, ne kioktatni, és ne kinyilatkoztatni akarjunk. Ez a mi felelősségünk, de hogy a környezetünk erre hittel felel-e vagy nem, az már az övék.

A mi Mesterünk, Jézus, nem erőszakolta rá senkire a hitet, ezért mi sem tehetjük. Csupán példáinkkal tehetjük vonzóvá azt, és imáinkkal kísérhetjük embertársainkat, hogy eljussanak a hitre - figyelmeztetett szentbeszédében az újmisés lelkipásztor.

A keresztény embernek a tökéletességre kell törekednie, de ne veszítsük kedvünket, ha szembesülünk vele, hogy ez bizony nem megy. A lassú és fáradságos munka ellenére is az Isten gyakran megengedi, hogy elessünk. De ezek az elesések sem értelmetlenek, hanem alkalmasak arra, hogy töredékességünket, rászorultságunkat beláthassuk. Isten ereje így tud megmutatkozni az életünkben a magunk számára és mások számára is. Hiszen aki úgy gondolja, hogy tökéletes, annak nincs szüksége Istenre, annak a lelkében nincs hely az Isten számára. Aki viszont megtapasztalja, hogy bűnös mivolta ellenére is nagyon szereti Isten és a megbánt bűneire irgalommal válaszol, abban képes fejlődni a hit és Isten kegyelme számára és környezete számára is így válik gyümölcsözővé - hallhattuk Miklovits Attilától.

A legszentebb áldozat bemutatásának szertartását az újmisében Mihovics Szebasztián vezette, koncelebrált Miklovits Attila.

A szentmise zárásában Máger Róbert plébános megköszönte az újmisés papoknak a legszentebb a szentmise celebrálását, majd a liturgia az Egyház hagyományai szerint újmisés áldással ért véget.

Forrás: Pécsi Egyházmegye