A mohácsi fiatal, Laczkó Martin a fotóival szeretne szebbé tenni egy-egy pillanatot

Laczkó Martin évek óta képekben örökíti meg a pillanatokat. A fotói olyannyira közönségre találtak, hogy visszajelzések, felkeresések, meghívások sokaságával találja szembe magát, s mindez megerősíti abban, hogy jó úton halad. Elmondhatatlan érzésnek tartja, mikor egy-egy helyen visszaköszön a saját fotója.

- Hogyan csöppent az életébe a fotózás?

- Már gyerekként érdekelt, mikor lesz vihar vagy valamiféle változás az időjárásban. Az idő múlásával egyre komolyabbra fordult, s már-már a szenvedélyemmé vált az időjárás követése. Képes voltam kimenni az erkélyre és várni egy sötétebb felhőre, hátha vihar lesz. Ezen kívül számtalan más dolog megfogott a környezetemben, amit azonnal lencsevégre kaptam. Akkor mindez még nem volt tudatos.

- Mikor vált azzá?

- Öt éve fotózom tudatosan. Eleinte nem volt saját fényképezőgépem, egy ismerősöm keresett fel azzal a lehetőséggel, hogy úgymond támogatna engem, mert nagyon tetszettek neki a képeim. Rádöbbentem, hogy mekkora lehetőség hullott ezzel az ölembe. Kántor Évának köszönhetem életem első gépét, amellyel azóta is kattintgatok.

- Miként tekint a fotózásra?

- A művészetemnek, az én kis világomnak tartom. Örömmel tölt el, mikor látom egy-egy fotóm végeredményét, és azt érzem, megérte minden belefektetett idő és energia. Olyan is előfordul, hogy nem tetszik a végeredmény, ilyenkor kitörlöm, majd várok néhány órát vagy akár több napot. Addig-addig munkálkodok a képeken, míg azt nem érzem, hogy igen, ez kész van.

- A fotók kidolgozására is nagy hangsúlyt fektet?

- A fényképező lefényképezi a helyzetet, de amit a szemünk látni szeretne, vagy esetleg látja, de a fényképező fakóbb, ahhoz mindenképp hozzányúlok. A kidolgozás ugyanolyan fontos része a folyamatnak. Számomra ez egyben kikapcsolódás és kihívás. Sőt, mostanában egyre többször kihívásként tekintek rá, mindig magasabbra teszem a mércét.

- Többet tanult a gyakorlatban, mint egy iskolapadban?

- Szerintem igen, viszont tervben van a továbbtanulás. Szeretnék papírképes lenni, hogy hivatalosan tudjak elvállalni esküvő-, portré-, páros-, akár jegyesfotózásokat. Vannak aranyszabályok, illetve elméleti részek a fotózásban, amit igenis meg kell tanulni. Biztosan fogok újat kapni az iskolában, és nyitott vagyok, mert tudom, hogy szükségem van rá.

- Öt-tíz éves távlatban, hol szeretné látni magát?

- Amit a leginkább szeretnék, hogy a nyakamba lógjon a fényképezőgép, és a mindennapjaimat a fotózás töltse ki. Továbbá célom egy fotóstúdiót nyitni. Most a ruhám poros, a munkáscipő nyomja a lábamat nap végén, más program nem kezdődhet el úgy, hogy ne fürödjek le, ne váltsak öltözetet, ne fújjak egyet. A fotózáshoz egyfajta megjelenés kell és ez számomra elengedhetetlen. Szeretném, ha a jövőben a hobbim a munkámmá, a munkám a hobbimmá válna. Magánemberként továbbra is szeretnék kereplőket gyártani, mert évről-évre egyre nagyobb rá a kereslet busójáráskor. Szeretem a fát, a bútorokat, még ha fáradságos munkába is telik, nekem ez is művészet és kikapcsolódás.

- Milyen módon kapja a visszajelzéseket?

- A fotós Facebook-oldalamon igyekszem minél többet posztolni, illetve pályázatokra is nevezek. Tavalyelőtt küldtem be először az egyik képemet, amit beválogattak egy naptárba. Ahova csak tudom, benyújtom a pályázatomat és megmérettetem magamat, mert az esélyt meg kell adnom magamnak. Fontos számomra a visszajelzés, hogy a zsűri vagy a közönség mit lát bennem. Több csoportba és időjárásos oldalra is elkezdtem feltölteni, beküldeni a képeimet.

- Ha jön egy vihar hajlandó bárhová elmenni?

- Akár 2-3 órán keresztül is igyekszem helyt állni. A vihar megmozgatja mindenemet, egyszerűen extázisba esek. Ha látom, hogy képződik egy vihar, beindul bennem valami. A mennydörgés és a villámlás a tetőpont az egészben.

- Mi a célja, esetleg üzenete a képekkel?

- Felgyorsult világban élünk, ahol kevés időnk van megélni és átélni a pillanatokat. A képeimmel ezeket, illetve a színeket, a hangulatokat szeretném megörökíteni és visszaadni másoknak. Sok minden mellett elmennek az emberek, én pedig megpróbálom kiemelni, fókuszba helyezni azokat a dolgokat, amik ott vannak, de mások észre sem veszik.

- Mi lesz a következő mérföldkő?

- Szeptemberben lehetőségem nyílik egy kiállításra az egykori iskolámban. Magyarné Manga Anett, volt osztályfőnököm keresett meg ezzel a lehetőséggel.

- A fényképezőgép mögül teljesen másként látni a világot. Mi az, amit új látószögből ismerhetett meg?

- Az egyik legemlékezetesebb számomra, mikor a busójáráson fotósként vettem részt. Szinte mindig busóként voltam jelen az eseményen, de az utóbbi években fotósként teljesen más szemszögből láthattam a karnevált.

- Mit jelent Önnek a fotózás?

- Fotózáskor vagyok egyenlő önmagammal, akkor vagyok igazán nyugodt, de mégis izgatott. Benne vagyok és átélem az adott pillanatot. A külvilág ilyenkor teljesen megszűnik számomra. Nem hiszem, hogy a fotóimmal meg tudnám változtatni a világot, de abban biztos vagyok, hogy szebbé tehetek egy-egy pillanatot.

Márkus Hanna