Öt év alatt hetven országból érkeztek hallgatók a pécsi nyári egyetemekre
2021. június 19. szombat 09:10
Négy kontinens hetven országából összesen több mint ezer hallgatója és oktatója volt eddig a Pécsi Tudományegyetem (PTE) idén ötéves nyári egyetemi programsorozatának, a Pécs Summer Schoolnak - tájékoztatta a PTE az MTI-t.
Idén a koronavírus járvány miatt online formában rendezik meg a hagyományos nyári egyetemet - írták.
Emlékeztettek: a sorozatot 2016-ban indították el, az egyetem nemzetköziesítési programjának részeként, amelynek meghatározott célja volt az úgynevezett "nyári trimeszter" létrehozása. A közleményben Tarrósy István nemzetközi igazgatót idézték, aki azt mondta: bebizonyosodott, hogy egyre nagyobb hallgatói igény van a sorozatra, amely révén mára a PTE e területen piacvezetővé vált a hazai felsőoktatási intézmények között.
Az elmúlt öt évben a PTE 30 nyári egyetemet szervezett, amelyek együttesen 350 napon át zajlottak. Eddig négy kontinens 70 országából 800 hallgatója volt a programsorozatnak, a képzésben résztvevő oktatók száma pedig meghaladja a kétszázat - közölték.
A PTE-sek mellett külföldi vendégoktatók is részt vettek a nyári egyetemi programokon, amelyeket szabadidős rendezvények - városnézés, múzeumlátogatás, koncertek, interkulturális estek, kirándulások, sportvetélkedők - egészítettek ki.
Képünk archív felvétel.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...
- Ünnepi díszbe öltözik Mohács, nyit az...
- Részben megváltozott a betegek...