Jó irányt vettek a változások a felsőoktatásban
2016. június 02. csütörtök 14:45
Jó irányú változások indultak el a felsőoktatásban az elmúlt esztendőkben, az intézmények adósságállománya a felére csökkent, a pedagógusképzésre jelentkezők száma harminc százalékkal nőtt két év alatt - közölte az emberi erőforrások minisztere a rektori, valamint az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán azt mondta: a most kinevezendő oktatók keze alól kerülhetnek ki olyan fiatalok, akik nemzetközi szinten megméretve is jelentős eredményt tudnak elérni.
A miniszter jelképesnek nevezte a Magyar Tudományos Akadémia elnökével csütörtök reggel aláírt megállapodást, és ismét kiemelte a köz szolgálatának fontosságát. Ez igaz az egyetemek világára is - tette hozzá.
Mindaz, amit a felsőoktatásban oktatók tesznek, nem magánügy, nem egy egyetem belső ügye és nem csupán a felsőoktatás szűk ügye, hanem része kell, hogy legyen a nemzetstratégiának - mutatott rá Balog Zoltán, aki örömének adott hangot, hogy a kinevezettek között hét nő is van.
Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája - idézte a tárca vezetője Szent-Györgyi Albertet, hozzátéve: a diplomás lét nem feltétlenül jelent értelmiségi létet. Ehhez a versenyképesség mellett olyan életmód, magatartás is szükséges, amely példa, orientációs pont lehet a környezet számára - mondta.
Balog Zoltán szerint a felsőoktatás területén olyan változások indultak el, amelyek ebbe az irányba mutatnak. A miniszter meggyőződésének adott hangot, hogy jó irányba indultak el, és most már a tempó is megfelelő.
Az emberi erőforrások minisztere kitért arra, hogy a felsőoktatási intézmények adósságállománya a felére csökkent, a kancellári rendszer jó lépés volt.
Szólt arról is, hogy a felsőoktatás területén néhány éve folyt viták mára átkerültek a köznevelés területére. Eközben ugyanakkor az elmúlt két évben harminc százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma, ezen belül is a műszaki és a természettudományos területre pályázók száma kiemelten bővült. Megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy tíz év alatt megduplázzák a külföldi hallgatók számát Magyarországon.
A miniszter fontos előrelépésnek nevezte a duális képzések elindítását, mára 24 ilyen intézmény van, 49 szakkal, és több mint 500 partnervállalat kapcsolódott be ebbe képzési formába. Külön kiemelte a Kecskeméti Főiskolát, ahol az első duális diplomákat már át is adták, valamint a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi cég együttműködését.
Balog Zoltán a felsőoktatásban megvalósuló béremelést szintén jó irányba tett lépésnek nevezte, és bízik abban, még tovább tudnak majd lépni.
Maruzsa Zoltán miniszteri biztos azt mondta, hogy a jövő nemzedékét oktatni a 21. században hatalmas kihívás, a globális világ által megkövetelt tempót csak folyamatos megújulással lehet követni.
Az államtitkárság által másfél éve kidolgozott felsőoktatási stratégia új irányokat, követelményeket és lehetőségeket jelöl ki a felsőoktatásban - mondta, kiemelve, ennek kimunkálásakor egy cél vezérelte őket: versenyképes, magas teljesítményen alapuló, minőségi felsőoktatás megteremtése.
Értékelése szerint a megkezdett átalakítások mára olyan eredményeket hoztak, amelyeknek köszönhetően vonzóbb bérviszonyokat tudnak biztosítani a felsőoktatásban dolgozóknak. Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy a tehetséges fiatal oktatók hazavonzása rendkívül fontos feladat, és bízik abban, hogy a következő három évben megvalósuló béremeléssel vonzóbb perspektívát tudnak teremteni számukra, itthon maradásukra is.
Az ünnepségen rektori megbízást vett át Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora és Tenk Miklósné Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Szombat délutántól ingyen...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Évzáró, nemzetközi sajtótájékoztatót...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Megérkezett Pécsre a betlehemi békeláng