A demokrácia létrehozása: recenzió Boros János pécsi professzor új könyvéről

Boros János professzor, a pécsi egyetem filozófia tanszékének vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója úgy véli, a demokráciáról, a demokrácia megalapozásáról hazánkban és régiónkban igen sokat kell még beszélnünk. Negyedik könyve jelent meg a demokrácia és az igazságos társadalom kérdéskörében, Demokrácia és szabadság címen.  

A szerző (a képen) a kétezres években írt tanulmányait, rövid írásait adja közre a kötetben, melyben „Egy eljövendő demokrácia szótárához" címszó alatt szerepel az a cikksorozat is, mely a Dunántúli Naplóban jelent meg 2004-ben. A kötetben tanulmányok szerepelnek a kelet-európai demokrácia lehetőségéről, a központ és a periféria ellentétéről, a mobiltelefonoknak és az internetnek a demokráciára való hatásáról, a demokrácia utópikus voltáról, az új alkotmány logikai struktúrájáról, erkölcs és demokrácia kapcsolatáról és még sok egyéb, a demokrácia létrehozhatóságát és működését érintő kérdésről. A kötet végét záró fejezetek egyike Galambos Attila beszélgetése a demokrácia gyakorlatát is művelő szerzővel készült, aki a Tubest védő Civilek a Mecsekért Mozgalom alapítója és első szóvívője volt.

A demokráciáról beszélni egy demokráciában - ki tudja, talán felesleges is. Tudjuk, a demokrácia alapelvei, hogy:

1. jogi szempontból minden ember egyenlő, azaz az igazságszolgáltatásban (pontosabban az igazságosság szolgáltatásban) nem számít az, hogy valaki milyen vagyoni, családi, etnikai, nyelvi háttérrel rendelkezik, továbbá, hogy
2. az emberek közt nem lehet politikai értelemben eleve különbséget tételezni.

A második világégés után terjedt el a nézet, hogy akkor működik jól a demokrácia, ha a politika unalmas, ha nincs semmi tennivaló vele, a demokrácia, vagyis az emberek egyéni és közösséget formáló felelősségére alapozott társadalom megoldja saját bajait. Gyakran utaltak Svájcra, mint példás és történetileg kialakult demokráciára, ahol évente váltják a miniszterelnököt, és ahol minden olajozottan működik a polgárok egyetértésével.

Habár a külföld, mondják, szinte semmit nem tud a svájci belügyekről, de pont ez a jó demokrácia jele.

Belülről nézve viszont Svájcban is komoly viták vannak, de ezek - akár a másik klasszikus demokráciában, az USA-ban - szinte soha nem az alapelvekről szólnak. A jól megalapított demokráciában nem az alapokról vitatkoznak, pusztán az élet megszervezéséről.
 
Boros alapvetése, hogy működő demokrácia nem jön még attól létre, hogy formálisan létrehozzák a demokrácia politikai-jogi kereteit. Ennek ellentétét szívesen hangoztatta az úgynevezett „rendszerváltó elit", amelynek tagjai - valójában széleskörű demokratikus (azaz népi) felhatalmazás nélkül - az átalakulás asztalánál ültek.

A valóságos demokrácia akkor érkezik el, véli a szerző, ha minden ember azt fogja Magyarországon mondani, hogy itt demokrácia van, megalapítottuk az elgondolható legigazságosabb társadalmat, és elfogadják, hogy ennek közösen hozott törvényeit mindenkinek be kell tartania. Ez az ideális eset természetesen soha nem fog bekövetkezni, és ha bekövetkezne sem lehetne igazolni (nem lehet minden egyes állampolgárt megkérdezni), de elgondolható egy szerkezet létrehozása, mely ezt mondatja az emberekkel.

Nem külső kényszer eredményeként, hanem a minden emberre érvényes ésszerűség értelmében. Mivel a demokrácia az igazságosság értelmében minden egyes embert egyenlőként ismer el, mert minden emberből mint racionális lényből és a demokrácia alapítójából vezeti le magát, ezért nem határozhatja meg, hogy miben, minek az elosztásában igazságos. Hiszen a javak elosztásának igazságossága attól függ, hogy kinek mi számít jónak.

Márpedig mindenkinek kisebb vagy nagyobb mértékben más számít jónak.

Ezért a demokráciát formálisan kell megalapozni. Ezt a szükségszerűséget akkor is hangsúlyozza a szerző, ha kivihetetlensége számára is világos: a demokrácia formális megalapítása érdekében, az alapelvek megfogalmazása során, melyik társadalmi csoport, laza vagy kevésbé laza érdekvédő szervezet, rokoni, baráti kör, vallási vagy kulturális csoport, kapcsolati vagy pénzügyi tőkével rendelkező személy fog lemondani nem-demokratikus körülmények közt szerzett, jól bebetonozott politikai (és ezzel összefüggő gazdasági-pénzügyi) privilégiumairól? Azaz a már privilégiumokkal rendelkezők nem képesek privilégiumaikat figyelembe nem vevő demokratikus alapításokra vagyis alkotmányok létrehozására.

Boros álláspontjának az is része, hogy a demokráciát létre kell hozni, olyan szóhasználattal, mintha minden ember létrehozná, éppen ezért minden ember számára elfogadható módon, érthetően és kimondhatóan.

Ennek eredményeképp mindenki úgy érezheti, hogy a társadalom jogi berendezkedése róla szól, az ő életét szolgálja ugyanúgy, mint a többi emberét. Nem lehetetlenség ez, állítja a pécsi professzor, és történeti példákra hivatkozik.

Szerinte a történelem nem lehet úr fölöttünk, nekünk kell kézbe vennünk országunk, régiónk, kontinensünk demokratikus jövőjének létrehozását, a demokrácia megalapítását. Ennek során újra kell gondolnunk eddigi társadalmi, politikai gyakorlatunkat, fogalmaink használatát, sőt privilégiumainkat és mindennapi életünket is. 

Megértés és személyes meggyőződés alapján. A demokráciához hosszú út vezet, megvalósulni pedig Boros szerint ugyan ideális módon soha nem fog, de ő bízik benne, hogy lesz elég idő a jövőben, hogy egyre több felelős, önállóan gondolkodó, morálisan és kulturális értelemben képzett személy, egyre jobb demokratikus együttélést valósítson meg ebben az országban és Európában is.


(Budapest, Gondolat - Veszprém, Iskolakultúra Könyvek, 2011. 211 oldal)

Pauska Zsolt