Véget ért az idei szúnyoggyérítési szezon
2024. október 08. kedd 13:43

Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az MTI-t.
A közleményben azt írták: az idei szúnyoggyérítési szezon sok munkát adott a szakembereknek. A Duna és mellékfolyói kora nyári áradása miatt jelentős területen volt szükség biológiai lárvagyérítésre, már április 16-ától kezeléseket végeztek légi és földi technológiák alkalmazásával.
A katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés huszonöt héten keresztül, egészen október 6-ig tartott - tették hozzá.
Ismertették: a felhőszakadásokkal kísért június országszerte, de főként a Dunántúlon extrém méretű szúnyogpopulációt okozott. A Dunán és a Lajtán levonult kora őszi árhullám miatt idén egészen szokatlan időben, még október elején is szükség volt biológiai kezelésekre.
Egész nyáron tartott a kifejlett szúnyogok elleni védekezés, összesen 1070 településen és hat budapesti kerületben gyérítettek a szakemberek. Míg az Alföldet sújtó aszály miatt ott számos területen alig kellett beavatkozni, addig a nyugati és a középső országrészben sokszor kifejezetten erős szúnyogártalmat kellett kezelni - mutattak rá.
Kitértek arra is, hogy júniusban az országos tisztifőorvos egyedi engedélyével a Szigetközben, 12 994 hektárnyi területen légi kémiai szúnyoggyérítés volt a katasztrófavédelem irányítása mellett. Megjegyezték: a nyár legnagyobb részében a késő esti, éjszakai órákban végzett földi technológiát alkalmazták a szakemberek.
A szúnyoggyérítés során kezelt terület nagysága 732 810 hektár volt - áll a közleményben
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Megdőlt csütörtökön az országos...
- Elrabolta négyhónapos csecsemőjét egy...
- Ferenc pápa: vannak, akik még ma is...
- Még cirkulál az influenzavírus a...
- Két nő füléből is kitépte a...
- Ma van az év legcsendesebb napja,...
- Így tartanak nyitva a patikák a...
- Görcsönydobokára riasztották éjjel a...