Újabb támogatással segíti a kis benzinkutakat a kormány
2022. augusztus 16. kedd 13:59
A kormány folytatja a kis benzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el - mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.
A kormány az idén márciusban vezette be a kis benzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak - emlékeztetett az államtitkár.
Jelezte: a támogatás folytatásáról Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnökét is tájékoztatta.
A sajtótájékoztatón jelen volt Egri Gábor, aki a rendezvény végén köszönetet mondott a kormánynak, hogy "meghallották segélykiáltásaikat".
Egyúttal elmondta, hogy az FBSZ délután 15 órára közgyűlést hívott össze, hogy az államtitkárral folytatott megbeszéléseiket megvitassák, és kialakítsák álláspontjukat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Vasárnap teljes pompájában...
- Havazásra ébredtünk Baranyában,...
- Végzett egy ápoló egy beteggel egy...
- Nagyon hideg lesz éjjel, szombaton...
- Elhunyt Mácsai Antal, a baranyai...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- A tavalyi volt a legmelegebb év...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...