Új mentőautók érkeztek az Országos Mentőszolgálathoz
2021. július 27. kedd 14:04
Húsz új mentőautó érkezett kedden az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ), további 42 járművet a napokban kapnak meg, ezzel a mentőautók átlagéletkora 4,8 évre csökken.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a keddi budapesti átadón kijelentette: a mentőautó-állomány megújult, a kormány gyakorlatilag ezer gépjárművet cserélt le 2010 óta. A mentőautókat korszerű eszközökkel is felszerelték.
A kormány 2010-hez képest megduplázta az OMSZ támogatását; 2010-ben 223 mentőállomás volt az országban, ebből több mint 100-at a kormány felújított és korszerűsített, és további 30 új mentőállomást adott át, valamint 12 mentési pont létesült - mondta el.
Kásler Miklós köszöntet mondott az OMSZ minden dolgozójának a rendkívül lelkiismeretes, önfeláldozó munkájáért.
Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója közölte, tavaly 82 új mentőautót vásároltak, ebből most 20 érkezett meg.
Amellett, hogy az elmúlt tíz évben sikerült a flottát megújítani, munkaruhát cseréltek és mentőállomásokat újítottak meg, továbbá digitalizáltak a mentést, és ma már mesterséges intelligencia segíti a döntéseik meghozatalát - mondta el.
Csató Gábor kiemelte: az OMSZ Magyarország legnagyobb egészségügyi intézménye, amely mintegy ezer gépjárművel álló flottát működtet.
A közreadott sajtóanyag szerint a kormány az OMSZ részére 2017 és 2021 között 624 mentőautó beszerzését irányozta elő. Eddig 543-at gyártottak le, és ebből még 42 a napokban érkezik meg az OMSZ-hez
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Anne Frank életét bemutató...
- Nézze meg, merre járnak a NAV...
- Változik a töltéshasználati engedély...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Új autóbuszokat vásárol a Volán,...
- Aki átélte, nem felejti: farkasordító...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Hárman vesztették életüket...
- Rengeten ettek-ittak tavaly a MÁV...