Új alkalmazottakra kaphatnak pénzt kisvállalkozások
2021. szeptember 27. hétfő 15:38
A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Megjegyezte: a forrásokat azok a kkv-k igényelhetik, amelyek Magyarország kevésbé fejlett régióiban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül működnek.
A támogatás azok a cégeket illeti meg, amelyek vállalják, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább 3, legfeljebb 25 dolgozóval bővítik a foglalkoztatottak létszámát augusztushoz képest - ismertette az államtitkár.
Bodó Sándor elmondta azt is, hogy egy munkavállalóra maximum 4 millió forintot igényelhetnek a vállalkozások.
A munkavállaló bérköltségét 8 hónapig finanszírozzák a program keretében, de a társaságnak vállalnia kell, hogy még további 8 hónapig foglalkoztatja a pályázat segítségével felvett dolgozókat. A támogatás maximum bruttó 309 ezer forint havi jövedelmet és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fedezi - tette hozzá.
A vállalkozás a bérköltség 30 százalékának megfelelő összeget fordíthatja eszközbeszerzésre, immateriális javakra - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Emellett arra is kitért, hogy amennyiben a pályázat segítségével alkalmazott új munkaerő regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, bizonyos esetekben 40 százalékra emelkedik.
A program 4000 embernek segíthet a munkába állásban - hangsúlyozta az államtitkár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki átélte, nem felejti: farkasordító...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Hárman vesztették életüket...
- Vasárnap teljes pompájában...
- Sérült szárnyú rétisast mentettek meg...
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Életveszélyes sérültje is volt a...