Törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk
2022. január 29. szombat 15:39
A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk - írta szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Közleményük ismerteti: a szakszervezetek már december 21-én - a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan - bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot.
Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn.
A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el.
Az Emmi közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen - írták -, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít. Ezért is kértük a szakszervezeteket, hogy ne teremtsenek káoszt, ne ösztönözzék a pedagógusokat a jogsértésre, és halasszák el a sztrájkot, várják meg a bíróság jogerős döntését - írták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg éjszaka után télies napunk lesz...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Csak a Szársomlyón láthatjuk ezt a...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Vízkeresztet követően a Pécsi...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Február végéig bárki részt vehet a...