Táborfigyelő: példátlan jelentkezési dömping alakult ki
2021. június 08. kedd 17:00
Példátlan jelentkezési dömping indult el a táboroztatásban, miután Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy már napközis és ottalvós táborokat is lehet tartani - mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Tóth Béla hozzátette: az előző év azonos időszakához képest húsz százalékkal magasabb a foglalási arány, amely azt jelenti, hogy 190 ezer gyermek táborozhat egy-egy hetet a vakációban.
Hangsúlyozta: bár a taborfigyelo.hu oldalon több mint ezek tábor foglalható, a legjobb ár-érték aranyú táborok gyorsan megtelnek, ezért érdemes minél előbb leadni a jelentkezéseket.
Elmondta: többen választanak napközis tábort, mert így ugyanannyi pénzért több hetet tudnak lefedni.
A sporttáborokat, az angoltáborokat, valamint a kalandtáborokat keresik a legtöbben, de a hagyományosabb kézműves- és lovastáborokba is egyre többen jelentkeznek.
Meglepően sokan választanak extrémebb táborokat, ilyen a jobbagyféltekés rajzfejlesztő tábor vagy a dzsungelkörülmények között zajló katonai tábor.
Idén megjelentek a new tech-táborok is, amelyekben mesterséges intelligenciáról, alkalmazásfejlesztésről és robotikáról is tanulhatnak a gyerekek - ismertette az ügyvezető.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A jövő héten is nagyon várják a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fagyos éjszakák, napos, majd ködös,...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Nézze meg, merre járnak a NAV...
- Anne Frank életét bemutató...
- Változik a töltéshasználati engedély...
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...