Szijjártó reagált a szivárványszínű kivilágítás ötletére
2021. június 21. hétfő 14:42
Rendkívül káros és veszélyes, amikor összekeverik a sportot a politikával - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozóján.
Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva arra reagált, hogy München polgármestere szivárványszínű kivilágítást javasolt a Németország-Magyarország június 23-i Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó stadionban. A kezdeményezés - és a müncheni városi tanács az azzal egyetértő mind a hat frakciója - a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásnak adna hangot.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a kivilágítás követelésében egyértelműen az a szándék mutatkozik meg, hogy a politikát belekeverjék a sport világába, "hiszen mindenki tudja, miről van szó".
"Mi Magyarországon a magyar gyerekek védelme érdekében elfogadtunk egy törvényt, és ez ellen Nyugat-Európában most ágálnak" - fogalmazott.
Törekvésüknek olyan formában is hangot akarnak adni, hogy egy sporteseménybe, melynek semmi köze a nemzeti törvényhozáshoz, bele akarják vinni a politikát - mondta.
A sportnak és a politikának az összekeverése rendkívül káros, történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rossz. Ha valakik, akkor a németek ezt egészen biztosan jól tudják - tette hozzá Szijjártó Péter.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fagyos éjszakák, napos, majd ködös,...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A jövő héten is nagyon várják a...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Anne Frank életét bemutató...
- Nézze meg, merre járnak a NAV...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Változik a töltéshasználati engedély...