Százmilliókra büntette a Ryanairt a fogyasztóvédelmi hatóság
2022. augusztus 08. hétfő 11:43
Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán számolt be a Ryanair-ügy fejleményeiről.
Mint ismert, június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.
Varga Judit azt írta: „Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végéna fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.
A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint".
Az igazságügyi miniszter emlékeztetett, hogy a kormány azt ígérte meg fogja védeni a magyar embereket és az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fognak indítani.
„A háborús infláció és a háborús gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extra profitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből! Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak.
Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is!"
- zárta bejegyzését Varga Judit.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Havazásra ébredtünk Baranyában,...
- Vasárnap teljes pompájában...
- Elhunyt Mácsai Antal, a baranyai...
- Nagyon hideg lesz éjjel, szombaton...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Végzett egy ápoló egy beteggel egy...
- A tavalyi volt a legmelegebb év...
- Az árokban kötött ki egy autó...