Sürgős teendője van, akinek lejárt a diákja, s már nem tanul
2024. december 09. hétfő 10:44
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, közölte a NAV.
A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el - és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
Ez idén havonta 11 300 forint, naponta 380 forint.
A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak nem kell bejelentenie, azt a NAV
automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell
befizetni. Az adószámla az Ügyfélportálon keresztül elérhető és pár kattintással befizethető az összeg.
Ha valaki önálló átutalást indít, akkor a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számláját kell feltüntetni, amelynek száma: 10032000-06055826. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet be kell írni.
Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett -
hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse meg.
A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információ található a NAV honlapján.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyszerű és nagyszerű: miért is nem...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Kihirdették az idei Adventi Fényfestő...
- Hideg éjszaka után borongós napunk...
- Nagyon sokan csatlakoztak a szállást...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Figyelmeztetést adtak ki Baranyára a...
- Elhunyt városunk ismert képzőművésze,...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Új módszerrel gyógyítják a...