Rendszeresen verte a rábízott fiúkat egy gyermekfelügyelő
2022. november 23. szerda 11:52
Másfél év - három és fél év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság egy férfira, aki egy gyermekotthon dolgozójaként rendszeresen vert rábízott fiatal fiúkat - közölte a bíróság az MTI-vel.
A Szekszárdi Járásbíróság szerdai közleményében az egy nappal korábban, előkészítő ülésen meghozott ítéletről közölték: a férfit - miután tettét beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról - tízrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott tettei elkövetésekor gyermekfelügyelőként dolgozott egy gyermekvédelmi szakellátást biztosító, pszichoaktív szereket fogyasztó, esetenként súlyos magatartászavarral küzdő és jellemzően sajátos nevelési igényű, 12-18 éves korú fiúk számára működő Tolna megyei gyermekotthonban.
A vádlott a felügyelete alatt álló kiskorúakat 2018 és 2019 között rendszeresen megalázta, velük szemben erőszakos volt, bántalmazta őket.
A fiúknál több esetben "beavatási szertartást" végzett, annak során ökölbe szorított kezével a sértetteket mellkason ütötte, majd nagyobb erővel a vádlijukba is belerúgott.
Több alkalommal előfordult olyan eset is, hogy a férfi a fiatalokat ököllel állon ütötte, feszített tenyerének élével a sértettek nyakára ütött.
A járásbíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, figyelemmel arra, hogy a cselekmények elkövetése óta több mint két év telt el, valamint, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és az előkészítő ülésen megbánó magatartást tanúsított.
Emellett figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a terhelt két kiskorú gyermekről gondoskodik és rendezett körülmények között él.
A járásbíróság ugyanakkor a vádlott terhére értékelte, hogy cselekményét rendszeresen ismétlődően követte el.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség, a vádlott és a védő a jogorvoslati nyilatkozatok megtételére három munkanapot tartottak fenn.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, zivatar, villámlás veszélye...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is változott...
- Baranyai játékvezető lett a...
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Az árokban kötött ki egy autó...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Hogy legyen mivel űzni a telet: már...
- Akinek húsz percnél többet késik a...