Kedden Budaörsön a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közreműködésével megemlékeznek arról, hogy 70 évvel ezelőtt onnan indult el a Magyarországról elűzött németeket szállító első szerelvény Németországba. 

„1946. január 20-án kellett lakóhelyünket könnyek között, bánatban elhagyni. (...) Budaörs vasútállomásán marhavagonokba raktak minket, melyekben kis kerek kályha állt. Farkasordító hideg volt" - a budaörsi Josef Hauser így emlékszik arra a bizonyos történetre.

A Biatorbágyról származó Franz Bruckner pedig ekképp: „A vasútállomás tele volt gyászoló emberekkel. A pap, Bokor József búcsúmisét celebrált az állomáson, és még utoljára megáldotta híveit. Még egyszer átölelték egymást szülők és gyerekek, testvérek, szomszédok és barátok. (...) Aztán rácsatolták a szerelvényre a mozdonyt.

Erre Oszfolk József azon hirtelenjében összehívta zenészeit és egy utolsó szívszaggató üdvözletet játszottak a hazájukat elvesztetteknek: a Himnuszt. Zúgott az 'Isten, áldd meg a magyart'."

2016. január 19-én Budaörsön a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közreműködésével megemlékeznek arról, hogy 70 évvel ezelőtt onnan indult el a Magyarországról elűzött németeket szállító első szerelvény Németországba.
Ezzel Magyarországon kezdetét vette az embertelenség egy újabb fejezete: 1945 és 1948 között a hazai németség jelentős részét kifosztva és megalázva elűzték az országból.

A „kitelepítés" mögött részben nemzetközi, részben belpolitikai okok és célok húzódtak meg. A nagyhatalmak már a negyvenes évek elejétől elfogadhatónak tartották az etnikai viszonyoknak áttelepítésekkel való újrarendezését. A „tiszta" nemzetállamok létrehozását - hasonló érveléssel, de más okokból - támogatták a kelet-közép-európai országok politikai elitjei, és részben társadalmai is.

A háború második felében megkezdődött a német kisebbség démonizálása, a német terjeszkedés eszközeként, „a Harmadik Birodalom ötödik hadoszlopaként", „Hitler szálláscsinálójaként" való megjelenítése. Ebből vezették le aztán a németek kollektív bűnösségét és fogalmazták meg elűzésük igényét.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. december 29-én megjelent rendelete mindazokat a magyar állampolgárokat, akik az 1941. évi népszámlálásnál német nemzetiségűnek és/vagy anyanyelvűnek vallották magukat, kitelepítésre ítélte. Tömegével űztek el ártatlan embereket. Mentességet elsősorban azok kaphattak, akik kommunista szervezethez kötődtek, vagy épp nem volt olyan jelentős vagyonuk, amelyre az állam igényt tartott volna.

A németek kiűzetésének nem titkolt oka volt a magyar szegényparaszti és agrárproletár réteg földhöz juttatása is. Az ország keleti és északi feléből a földigénylők tömege indult a dunántúli területek felé, ahol az újtelepesek a németek házain és földjein osztozhattak. Számos németek lakta településre a szomszéd országokból érkező menekült magyarokat költöztettek.

1947 tavaszán a szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény következtében elkezdődött a szlovákiai magyarok betelepítése is, ami szintén a németek kitelepítésére sarkallta a kormányt.

Magyarországról 1946 és 1948 között mintegy 200 ezer német származású állampolgárt telepítettek ki a háború után romokban heverő Németországba. Nagy többségüket az amerikai megszállási övezetbe, a későbbi Nyugat-Németországba vitték.

1947 augusztusa után azonban már a szovjet megszállási övezetbe, a későbbi Kelet-Németországba kerültek elűzöttek. Minden vagyonukat hátrahagyva, legfeljebb ötvenkilós poggyásszal kellett távozniuk.

Az Országgyűlés 2012. december 10-i határozata alapján január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja. Az idén ezen a napon Budaörsön konferenciával, misével és megemlékező beszédekkel tisztelegnek az áldozatok emléke előtt. A rendezvényen részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök és Hartmut Koschyk, a német kormány kisebbségügyi megbízottja is.

 

Forrás: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata