Nézze meg, milyen idő várható a hétvégén!
2024. október 17. csütörtök 19:30
Nyugodt, őszi idő várható a hétvégén, a hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után sok napsütéssel és 13-18 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A szélvédett, hidegre hajlamos helyeken azonban hajnalban gyenge fagy lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken a Dunántúlon - ezen belül is különösen a Nyugat-Dunántúlon - többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
Délnyugaton a déli óráktól kisebb eső előfordulhat, de a Dunától keletre szinte zavartalan napsütés várható. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
Délutánra általában 12-18 fok közé melegszik fel a levegő, a Nyugat-Dunántúlon lesz a hűvösebb.
Szombatra virradóra nyugaton még elvétve lehet kisebb eső, de napközben már nem valószínű csapadék.
A Dunántúlon is vékonyodik, csökken a felhőzet, délután inkább csak fátyolfelhők szűrik a napsütést. Keleten a pára-, ködfoltok feloszlását követően derült, napos időre lehet számítani.
A keleties szél helyenként megélénkül.
Hajnalra általában 1-9 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti szélvédett, hidegre hajlamos tájakon mínusz 1 és mínusz 3 fokot is mérhetnek. Délutánra 13-18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap a pára- és ködfoltok feloszlása után derült, napos, száraz idő várható. A délkeleti, keleti szél főleg Sopron térségében megélénkül.
Hajnalra általában 0-6 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, hidegre hajlamos vidékeken mínusz 1 és mínusz 3 fok várható.
A maximum-hőmérséklet 13-17 fok között alakul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Egyszerű és nagyszerű: miért is nem...
- Kihirdették az idei Adventi Fényfestő...
- Nagyon sokan csatlakoztak a szállást...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Hideg éjszaka után borongós napunk...
- Elhunyt városunk ismert képzőművésze,...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Advent utolsó hétvégéjén is...