Nem létező dolgozóknak utalt százmilliókat egy kórház munkaügyese
2024. október 18. péntek 13:31
Félmilliárd forintot meghaladó csalássorozat ügyében zárta le a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, az ügyben mintegy félszáz gyanúsítottat hallgattak ki - közölte a rendőrség a police.hu oldalon pénteken.
Azt írták, az ügy két egészségügyi intézményt érint. A rendőrök egy budapesti kórház főigazgatójának 2022 májusában tett feljelentése nyomán kezdtek nyomozni, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.
A rendőrség közölte, a nyomozás adatai alapján az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban. A fiktív alkalmazottak bankszámláikra 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak.
A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói azt is feltárták, hogy az ötvenéves nő korábbi munkahelyén, egy másik egészségügyi intézetben is fiktív alkalmazottakat rögzített egy beosztottja segítségével. Ott ötvenegy ember után csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított.
A közleményben hozzáteszik, az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását strómanokon keresztül a vezető beosztású HR-es nő férje és egy másik férfi intézte. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás bűntett megalapozott gyanújával.
A nyomozók a bűncselekmény szervezőit bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, a nőt pedig pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják.
A rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak, a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Egyszerű és nagyszerű: miért is nem...
- Kihirdették az idei Adventi Fényfestő...
- Nagyon sokan csatlakoztak a szállást...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Hideg éjszaka után borongós napunk...
- Elhunyt városunk ismert képzőművésze,...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...