Milliós többletjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók
2021. november 27. szombat 08:57
Jövő év elején hat havi fegyverpénzt fizet ki a kormány a fegyveres és rendvédelmi szervezetek hivatásos tagjainak. Az úgynevezett fegyverpénzt 2019-ben jelentette be a kormány. A félévi jövedelemnek megfelelő juttatás három évente jár a rendvédelmi dolgozóknak, ha a gazdaság teljesítménye eléri az 5,5 százalékot.
A rendőrök és a rendvédelmi szervek dolgozói kapják ezt a juttatást, amelyet az Orbán-kormányzat vezetett be, célja pedig egyértelműen az, hogy megőrizze ennek a szakmának a népszerűségét, őrködjön afelett, hogy folyamatosan legyen felvétel, illetve az ott dolgozók az állományban maradjanak - mondta Pásztor Szabolcs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
A hat hónapos fizetést a legutóbbi intézkedések szerint azok kapják meg, akik 2020. január 1-je óta bent vannak a rendszerben, három éves és folyamatos a munkaviszonyuk, illetve a nyugdíjba vonulók kaphatják még meg ezt a fegyverpénzt meg - tette hozzá.
A kifizetésnek az ütemezése 2022. február elején lesz majd.
Ez a kifizetés 2023-ban lett volna esedékes, azonban a jelenlegi kormányzat válságkezelése és a gazdasági újraindítása érdekében különböző társadalmi csoportok esetében átcsoportosít, forrást hagy, likviditást bocsát rendelkezésre, és ezzel is segíti a kilábalást, a gazdaság újraindítását
Ezen testületek dolgozói fejenként nagyjából 900 ezer és kétmillió forintos kiegészítésre számíthatnak, a költségvetést pedig ez nagyjából 178 milliárd forinttal terheli meg, a kormányzat ennek jelentős részét már betervezte, és biztosítja a forrásokat arra, hogy 2022. február elején zavartalan legyen a kifizetés - mondta Pásztor Szabolcs.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Hideg éjszaka után télies napunk lesz...
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Vasárnap teljes pompájában...