Megszámlálták a sasokat, hamarosan kész a leltár
2022. február 18. péntek 12:30
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 19. alkalommal szervezte meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.
Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.
A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is - áll a közleményben.
A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba vették a szakemberek.
Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már ötödik alkalommal végzik el a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében.
A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan még februárban elkészül.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Csak a Szársomlyón láthatjuk ezt a...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Vízkeresztet követően a Pécsi...
- Ismét látogatható az Abaligeti-barlang
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Február végéig bárki részt vehet a...