Megduplázza a kormány a felsőoktatás támogatását
2021. július 29. csütörtök 18:30
Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, amikor elhelyezte a Budapesti Gazdasági Egyetem új központi könyvtárának és hallgatói centrumának alapkövét csütörtökön a fővárosban.
A következő időszakban eddig soha nem látott mértékű, az egyetemek által összeállított program alapján 2700 milliárd forintnyi fejlesztési pénz áll a magyar felsőoktatás rendelkezésére - közölte a miniszter. Ebből mintegy 2100 milliárd forintnak már megvan a forrása, a fennmaradó összeg előteremtésén pedig dolgozik a kormány - tette hozzá.
Palkovics László úgy vélekedett, hogy sikeresnek bizonyult a 2014-ben megfogalmazott, a felsőoktatás fokozatváltását célzó kormányzati stratégia, amelynek nyomán létrejött az államtól független fenntartói struktúra.
Ezt bizonyítja, hogy az idén 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe, mint az elmúlt évben. A 102 ezer jelentkező közül 67 ezren felvételt nyertek, 81 százalékuk államilag finanszírozott képzésre - közölte.
Hozzátette, hogy a pályázók 65 százaléka modellváltó egyetemre adta be a jelentkezését, és a 280 ezerből már 180 ezer hallgató olyan egyetemen tanul, amelynek nem az állam a fenntartója.
Palkovics László arról is szólt, hogy a modellváltó intézményekkel kötendő, teljesítményi és minőségi követelményeket is tartalmazó finanszírozási szerződések véglegesítése a napokban megtörténik, és azokat a jövő héten alá lehet írni.
Az is elhangzott, hogy az új, 1750 négyzetméter alapterületű könyvtár és hallgatói centrum állami forrásból, 5,3 milliárd forintos beruházással valósul meg.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Anne Frank életét bemutató...
- Nézze meg, merre járnak a NAV...
- Változik a töltéshasználati engedély...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Aki átélte, nem felejti: farkasordító...
- Új autóbuszokat vásárol a Volán,...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Rengeten ettek-ittak tavaly a MÁV...
- Életveszélyes sérültje is volt a...