Már félmilliárd palackot, üveget és dobozt váltottunk vissza
2024. október 18. péntek 11:31
Az új rendszerben visszaváltott palackok, dobozok, üvegek száma a héten elérte a félmilliárdot - közölte Mol hulladékgazdálkodási koncessziós társasága, a MOHU pénteken az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, a MOHU célja, hogy három év múlva az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon, ahol a becslések szerint évente több, mint 3 milliárd italcsomagolás van forgalomban.
Ismertetik, hogy jelenleg 3700 helyen lehet visszaváltani a palackokat, ebből 1300 helyen kézi visszaváltás működik. Ez a szám a jövőben tovább nő majd.
A közleményben kitértek arra, hogy a visszaváltó helyeket nem a MOHU jelöli ki, hanem önként lehet jelentkezni. A MOHU minden egyes visszaváltott palack után kezelési díjat fizet a boltoknak. A boltok feladata az automaták mindennapos üzemeltetése, tisztítása, ürítése, környékük takarítása.
A MOHU közleménye szerint a jellemzően kistelepüléseket érintő kézi visszaváltás esetében is növekedés várható majd, hiszen a vásárlókat vonzza a visszaváltás lehetősége.
A legnépszerűbb visszaváltási mód a boltban levásárolható papírutalvány, eddig több mint 20 milliárd forintot kértek vissza így a vásárlók.
A hazai automatáknál Európában egyedülálló lehetőség, hogy a visszaváltási díjat egyenesen a saját bankszámlára is lehet utalni, a visszaváltók körülbelül 10-15 százaléka választja ezt a megoldást. A MOHU tájékoztatása szerint több, mint egymillióan töltötték le az ehhez szükséges applikációt.
Az automatáknál lehetőség van arra is, hogy a visszaváltási díjat jótékony célra utalja a vásárló. Ez a cél most a gyerekgyógyítás.
Eddig mintegy 70 millió forintot adományoztak így a vásárlók, ez az összeg is folyamatosan nő, amit három, országos elérésű gyerekgyógyítással foglalkozó intézmény között osztanak majd szét, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet, a Bethesda Gyermekkórházat és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját lehet így támogatni - írják a közleményben.
Képünkön: (archív) Szabó Szilvia, a Mohu gyártói felelősségi rendszerek vezetője a palackok visszaváltására szolgáló Mohu-automaták sajtóbemutatóján.
MTI - Fotó: MTI/Hegedűs Róbert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyszerű és nagyszerű: miért is nem...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Kihirdették az idei Adventi Fényfestő...
- Hideg éjszaka után borongós napunk...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Új távolsági buszjáratok indulnak...
- Advent utolsó hétvégéjén is...