Közeledtek az álláspontok a jövő évi minimálbérről
2022. december 09. péntek 09:16
A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Kiemelte: idén december 8-án a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének épületében tartották meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának monitoring bizottsági ülését. Az egyeztetés témája a 2023-as minimálbér és garantált bérminimum összege volt.
Czomba Sándor a megbeszélésen kifejtette, hogy a kormány a járulékcsökkentések terén már „elment a falig", és arra kérte a munkáltatók és munkavállalók képviselőit, hogy ők is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy sikeresen meg tudjanak állapodni a 2023-as kötelező legkisebb keresetek mértékéről.
„El kell kerülnünk a recessziót, meg kell védenünk a teljes foglalkoztatottságot és a családokat. Ehhez jól teljesítő gazdaságra van szükség. Mindenki abban érdekelt, hogy a megállapodás megszülessen, csak így őrizhető meg a bérbiztonság, a munkahelyek és vállalkozások stabilitása" - így fogalmazott.
Az államtitkár megállapította, hogy közeledtek az álláspontok, a tárgyalások pedig a jövő hét folyamán folytatódnak.
Czomba Sándor emlékeztetett, hogy a minimálbér 2010 óta közel háromszorosára emelkedett, már magasabb, mint a szocialista kormányok idején az átlagbér volt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is változott...
- Február 15-ig lehet jelentkezni az...
- Baranyai játékvezető lett a...
- Tovább emelkedhet az...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Tizenkét baranyai kereskedő akadt...