Korlátozzák a nagyobb befektetők betéteinek kamatait
2022. november 21. hétfő 15:19
Március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál - olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter hétfői közleményében.
A bejelentés szerint semmi nem magyarázza, hogy egyesek olyan jövedelemre tegyenek szert, amelyet a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági ügyfelek nem érhetnek el.
A piaci torzulás az elhibázott brüsszeli szankciókra vezethető vissza, az infláció ugyanis emiatt dönt csúcsot, amire válaszul a Magyar Nemzeti Bank kamatot emelt, egyes pénzügyi szereplők pedig a gazdaság működéséhez szükséges hitelezés és állampapír-vásárlás helyett kereskedelmi bankok közvetítésével jegybanki betétekbe helyezték a vagyonukat - írták.
A 18 százalékos állami kamat kockázatmentesen magas jövedelmet biztosított, miközben a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági betétesek mindössze 1 százalék alatti kamatot kapnak a látra szóló betétek és a folyószámlabetétek után.
A bankok a hosszabb távú betétekre is csak 9-10 százalék kamatot fizetnek - tették hozzá.
A gazdaságfejlesztési miniszter a közlemény szerint ennek a gyakorlatnak a megszüntetését sürgeti. Az intézkedés hozzájárul a hitelezés és az állampapír-forgalmazás zavartalanabb működéséhez, források átirányításához a gazdaságba - írták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, zivatar, villámlás veszélye...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is változott...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Baranyai játékvezető lett a...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Február 15-ig lehet jelentkezni az...
- Akinek húsz percnél többet késik a...