Jövőre is folytatódik a Magyar falu program
2021. május 30. vasárnap 11:20
A jövő évi költségvetés biztosítja a Magyar falu program folytatását, méghozzá bővülő lehetőségekkel - jelentette ki Horváth László Fidesz-szóvivő vasárnap.
A kormánypárti politikus az MTI-hez eljuttatott videoüzenetében közölte, hogy a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) továbbra is támogatja a vidéki otthonteremtést. A falusi útalapból 1500 kilométeren újulnak meg mellékutak, és több ezer pályázat segíti a falusi óvodák, iskolák, orvosi rendelők, játszóterek közösségi terek felújítását, hasznos eszközök, erőgépek, buszok beszerzését, boltok üzemeltetését - sorolta.
A kormány azért hozta létre a Magyar falu programot - tette hozzá -, hogy nőjön a kisebb települések népességmegtartó ereje, a falusi élet pedig minél több embernek legyen vonzó.
Horváth László szerint a baloldali kormányok a mostanival ellentétben faluromboló politikát folytattak, százával zártak be óvodákat, iskolákat, vasúti vonalakat számoltak fel, "végzetesen eladósították" a kisebb településeket is. Akkoriban az is elhangzott - mondta -, hogy a falu mint településforma elavult, a Fidesz viszont értékesnek tartja a falvakat.
A 2022-es költségvetés is bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány hisz a falvakban, a Magyar falu program céljában, sikerében - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A jövő héten is nagyon várják a...
- Fagyos éjszakák, napos, majd ködös,...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Nézze meg, merre járnak a NAV...
- Anne Frank életét bemutató...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Változik a töltéshasználati engedély...
- Életveszélyes sérültje is volt a...