Januárban érkezik az emelt nyugdíj, februárban a 13. havi is
2025. január 04. szombat 13:00
Januártól 3,2%-kal emelkedtek a nyugdíjak. Ez éves szinten 90 ezer forintos emelést jelent egy átlagnyugdíjnál. Februárban érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is.
Januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ez éves szinte 90 ezer forintos emelést jelent egy átlagnyugdíjnál. Februárban érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is - tájékoztatott a kormány közösségi oldalán a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. Zsigó Róbert kifejtette, miután ebben az évben 3,2 százalékos inflációra számítanak, a nyugdíjemelés mértéke is ekkora.
Tartjuk tehát a szavunkat, ahogy eddig is minden évben tartottuk. Nemcsak az inflációkövető emelést garantáljuk, hanem visszaadtuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is.
- Bár most is vannak rá jelentkezők, akik az eltörlését kérik. Brüsszel a 13. havi nyugdíj eltörlését várja a kormánytól, ezt azonban nem fogjuk végrehajtani - fogalmazott. Úgy pláne nem, hogy a magyar emberek a most zárult nemzeti konzultációban is azt kérték a kormánytól, hogy védje meg a 13. havi nyugdíjat - tette hozzá.
Érkezik az emelt nyugdíj, és komoly csaták árán, de védjük a rezsicsökkentést is. Így a magyar nyugdíjasok fizetik Európa legalacsonyabb áram- és gázárát. Ezzel kívánok boldog új évet az időseknek! Kívánom, hogy legyen béke, egészség és sok öröm nyugdíjas éveikben! Vigyázzanak magukra! - zárta gondolatait a miniszterhelyettes.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fekete hónap volt a baranyai...
- Vízkereszt napján még egyszer...
- Baranyába is érkeznek az új...
- Még beadhatók az iskolakezdés...
- Kissé emelkedik a Duna vízszintje...
- Csaknem kétezerszer riasztották...
- Három esztendeje, vízkeresztkor...
- Tizenhat milliárdból újul meg a...
- Több mint félszáz határsértő ellen...
- Továbbra sem látogatható az...