Iskolai mészárlásról ábrándozott egy magyar fiatal
2023. április 02. vasárnap 14:17
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint különböző közösségi platformokon a világban elkövetett iskolai lövöldözések iránti szimpátiájának adott hangot, lőfegyvert használókról, fegyveres konfliktusokról, bűnözőkről posztolt, és kifejezte azt a vágyát, hogy maga is fegyvert használhasson - tájékoztatta a Miskolci Törvényszék vasárnap az MTI-t.
A fiatal az üzenetváltások során kilátásba helyezte az általa méltatott lövöldözésekhez hasonló cselekmény végrehajtását.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a fiatalkorú gyanúsított cselekménye emberölés előkészülete bűntettének megállapítására alkalmas - közölte a Miskolci Törvényszék.
A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné tárgyi bizonyítási eszköz, elektronikus adat megsemmisítésével, elrejtésével, esetleg szabadlábon lévő társaival összebeszélne, őket az eljárásról tájékoztatná. Fennáll annak a veszélye is, hogy a cselekményt folytatná vagy az előkészített bűncselekményt véghez vinné - írták.
A közlemény szerint mindezekre, valamint a bűncselekmény kiemelkedő társadalomra veszélyességére tekintettel a bíróság vasárnap egy hónapra elrendelte a fiatal letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani.
A végzés nem végleges.
MTI - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizenhat milliárdból újul meg a...
- Három esztendeje, vízkeresztkor...
- Csaknem kétezerszer riasztották...
- Több mint félszáz határsértő ellen...
- Kissé emelkedik a Duna vízszintje...
- Tűz ütött ki éjszaka egy mohácsi...
- Kihirdették a mohácsi csata...
- Február 27-én kezdődik a busójárás,...
- Új szolgáltatásokat vezettek be a...
- Így látták száz esztendeje Mohács...