Így indult az oltási akcióhét: a sor hosszú volt, mégis úgy ment, mint az ágyba sz*rás

Negyven perc. Hétfőn reggel, közvetlen a nyitás után, tehát csúcsidőben, a Pécsett kijelölt helyszínen, a volt Megyei kórházban ennyi idő kellett eltölteniük az oltásra jelentkezőknek az érkezés a távozás között. Olvasóink beszámolói szerint a megye más városaiban is gyorsan és jól szervezetten zajlott minden ezúttal is. 

Hétfőn reggel, pár perccel hét óra után érkeztünk meg a PTE Rákóczi úti tömbjéhez, azaz a volt Megyei kórházba.

Ezen az őszön talán ez volt az első olyan nap, amikor nemcsak úgy mondtuk, hogy csípős az idő, hanem tényleg az is volt. Az emberek fázósan húzták össze a kabátjukat, miközben az egyre csak növekvő tömegben várakoztak.

Egy idősebb úr meg is jegyezte, inkább csak magának, hogy „jó, ha ebédre hazaérünk", mire a mögötte álló, hozzá képest süvölvény korú férfi megnyugtatta:

- Nem kell idegeskedni, ha megindul a sor, megy ez, mint az ágyba sz*rás - jelentette ki.

S tényleg, mintha csak ez a mondat lett volna az abrakadabra, megjelent a bejáratnál egy katona, aki nagyon határozottan, ámde udvariasan elkezdte szortírozni a népet aszerint, hogy ki jött időpontra és ki nem.

A többség ezúttal persze a „ki nem" volt.

Mégis, az ő, a mi sorunk is meglódult, néhány perc múlva már az aulában voltunk, ahol egy gyors lázmérőzés után indult és egyben végződött is a papírmunka. Itt némi előnyre tehetett szert, aki előre kitöltött nyilatkozatokkal érkezett, de mivel a legtöbb embernek ott lapultak ezek a zsebében, körhátrányba szinte senki sem került. (Akinél meg nem volt, egy kemény mappára rögzítve megkapta a dokumentumokat tollal egyetemben, így nem kellett utóbbit elkuncsorogni valakitől, sem pedig más hátára támasztva kitölteni azt.)

Amint ez megvolt, igen kedves nővérek segítették az eligazodást, hogy melyik rendelő ajtajához melyik sor vezet.

A legfeljebb tízperces várakozás alatt akaratlanul is érdekes mondatokat csíphet el az ember, például olyat, hogy az előző esti Fradi - Vidin a fehárváriak balbunkójánál bárki drótból is hajlíthat jobbat, meg olyat is, hogy „vajon tudja valaki, Pécsett is eladó-e a városháza, mint a fővárosban".

A választ (pedig érdekelt volna) már nem hallottuk, mert a rendelőben találtuk magunkat. Ott egy szintén igen kedves, fiatal orvos tett fel pár kérdést, többek között azt, hogy melyik vakcinát szeretnénk. Mivel ez nem a reklám helye, a választ ugorjuk át, a lényeg, hogy azt kaptuk, amelyiket választottuk.

Miközben az előkészületek zajlottak, első kézből megtudhattuk tőle, hogy a most érkezők elsöprő többsége a harmadik, esetleg a második oltást veszi fel, sajnos - legalábbis nála - egy sem volt olyan, aki az elsőért jött volna.

Miközben ezen töprengtünk, jött a szúnyogcsípés (se), ugyancsak a kívánságunk szerinti karba, és ennyi volt.

Az aulában még ki kellett bekkelni a kötelező várakozási időt, s mehettünk is Isten hírével.

A kinti sorba állás kezdetétől eddig pontosan negyven perc telt el.

Képünk illusztráció.

M. B. - Fotó: MTI (archív)