Hatalmasat bukott Karácsony Gergely
2021. október 10. vasárnap 08:20
Karácsony Gergely rossz előválasztási kampányt folytatott, és ez politikai bukáshoz vezetett - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a versenyhelyzet érdemben nem változott, mert továbbra is az a kívánatos modellje "a Gyurcsány-koalíciónak, hogy egy erős Gyurcsány Ferenc, erős Demokratikus Koalíció (DK), erős Dobrev Klára mellett egy erős kiegészítő elem legyen előretolva, és ezt a - színész szerepét betöltő - politikust nem Karácsony Gergelynek, hanem Márki-Zay Péternek fogják hívni".
Megjegyezte: a Nézőpont mérése szerint Karácsony Gergely Orbán Viktor kihívójaként soha nem jött szóba, hiszen Karácsony Gergely 20 százalék körülire sem tudta feltornázni magát a több mint 50 százalék feletti támogatottsággal bíró miniszterelnökkel szemben.
Az elemző szerint az ellenzéki előválasztás semmilyen tekintetben nem felel meg a választásokkal kapcsolatos feltételeknek. Arról van szó - mondta -, hogy el kellett játszani azt, mit keres egy táborban a Jobbik, az LMP, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc. Ez a színjáték abból a szempontból jól sikerült, hogy ma már kevesen kérdőjelezik meg, hogy az ellenzék összenőtt - vélte.
Kiemelte, a "színjáték" mögött van egy fontos politikai hangsúlyeltolódás is, ami Gyurcsány Ferenc megerősödését jelenti; a képviselők számát tekintve minden valószínűség szerint a DK tudja majd a legnagyobb frakciót alakítani. Felidézte, hogy 2018-ban a DK ötszázalékos párt volt, és négy év alatt "felszalámizta" a többi ellenzéki pártot, így azok a megszűnés határára jutottak. Véleménye szerint ezzel küszöbön áll a baloldal egyesítése egy közös pártba, amelynek Gyurcsány Ferenc lesz a meghatározó ereje.
Mráz Ágoston Sámuel azt mondta, Gyurcsány Ferenc tartósan népszerűtlen politikus, négyből három magyar úgy véli, hogy távoznia kellene a közéletből. Ezért nem mer Gyurcsány Ferenc kiállni a választók elé és nem szeretné megmérettetni magát - mondta, kitérve arra, ezért keres olyan embereket, akiket "maga elé tolhat".
A politikai elemző azt mondta, az előválasztás a törzsszavazók "rendezvénye", hiába kap egy-egy jelölt sok szavazatot, az nem jelenti azt, hogy nyolcmillió választópolgár bizalmát is elnyerheti.
A politikában a gyengeség jele, ha nincs valakinek politikai hátországa, saját frakciója, nincsenek bizalmi emberei, így Márki-Zay Péter "egyszemélyes politikai vállalkozó" - mondta.
A Nézőpont Intézet vezetője szerint az elkövetkező fél év legnagyobb kérdése az lesz a kampányban, hogy az ellenzék egybekovácsolása - amelyet nagy ügyességgel, ravaszsággal folytat Gyurcsány Ferenc - sikeres lesz-e, vagy a most sértett felek kritikát fogalmaznak meg vele szemben.
Kitért arra: a fővárosi önkormányzat "laboratóriuma a Gyurcsány-koalíció működésének". Mráz Ágoston Sámuel úgy látja, hogy a fővárost eddig sem Karácsony Gergely, hanem Gyurcsány Ferenc irányította és irányítja, a hatalom nem Karácsony Gergelynél van, hanem a "Gyurcsány-koalíciónál". "Ezt a Gyurcsány Ferenc szempontjából sikeresen működő fővárosi konstellációt próbálják most az országos politikába átvinni" - jelezte.
Mráz Ágoston Sámuel szerint látható, hogy a DK-ba folyamatosan érkeznek a politikusok, és az összes többi kihívó lépésről lépésre gyengül; az MSZP az összeomlás szélén áll, az LMP a megszűnés határán van, a Momentum elnöke vereséget szenvedett az előválasztás során, és igaz ez a Jobbikra is, amelynek elnöke megpróbált "Gyurcsánynál is gyurcsányabb lenni", amit nem tűrhetett a DK, így egy súlyos vereségbe vezették a Jobbikot.
Mint mondta, Gyurcsány Ferenc az "irányító erő", és feltételezhető, hogy ha lehetősége van beleszólni a döntésekbe, akkor ezzel élni is fog.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sérült szárnyú rétisast mentettek meg...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megvásárolja a város a Szent János...
- Jön az ezer meg ezer mécses...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Hideg éjszaka után télies napunk lesz...
- Szilágyi Jenő, a Hír TV baranyai...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...