Halott apjával élt egy ingatlanban egy körözött férfi
2022. február 17. csütörtök 12:28
Halott édesapjával élt egy ingatlanban egy 53 éves, körözött férfi Mosonmagyaróváron. A férfi édesapja halála után felvette annak nyugdíját - közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A közlemény szerint a járőrök azért mentek a mosonmagyaróvári ingatlanhoz, mert információjuk volt arról, hogy a körözött férfi ott tartózkodik.
Miután elfogták, a férfi elmondta, hogy az ingatlanban együtt él tavaly januárban elhunyt édesapja holttestével, amelyet letakart, azóta nem járt a szobájában. A rendőrök megtalálták a mumifikálódott holttestet, az orvos pedig megállapította, hogy a férfi természetes módon halt meg.
A körülmények tisztázása érdekében a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
Kiderült az is, hogy a körözött férfi édesapja halála óta rendszeresen felvette annak nyugdíját. A jogtalanul felvett összegből 1 millió 700 ezer forintot átadott a rendőröknek.
A férfit a rendőrök elfogták, majd társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Csak a Szársomlyón láthatjuk ezt a...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Vízkeresztet követően a Pécsi...
- Ismét látogatható az Abaligeti-barlang
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Február végéig bárki részt vehet a...