Gyászmisén támadt papokra egy részeg férfi
2022. január 31. hétfő 10:26
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki bekiabálásokkal zavart meg egy gyászmisét, majd a plébánosra és a káplánra támadt - tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.
Ibolya Tibor közölte: az 50 éves férfi január 7-én délután ittasan egy XII. kerületi templomhoz ment, ahol éppen gyászmise zajlott. A bejáratnál állva trágár kifejezéseket kiabált be a templomba, ezért a plébánosa és a káplán a szertartást megszakítva megkérte a férfit, hogy távozzon.
A vádlott azt mondta, hogy nem küldhetik el, közben szidalmazta őket, majd ütő, rúgó mozdulatokat tett a plébános felé. Ezek a papot nem találták el, de a ruházatán a stólát és a szemüvege madzagát elszakították. Ekkor a vádlott és a plébános közé állt a káplán, akit a támadó a mellkasán megütött. A vádlottat a helyszínre érkező rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták - olvasható a közleményben.
Ibolya Tibor hozzátette: másnap este a vádlott ismét megjelent a templomnál, ahol az egyházat, a papokat és a keresztény közösséget sértő kifejezéseket kiabált, az érkező káplánt pedig az előző napon történtek miatt veréssel fenyegette meg.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a korábban már büntetett, letartóztatásban lévő férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, valamint zaklatás vétségével vádolja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Hideg éjszaka után télies napunk lesz...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Csak a Szársomlyón láthatjuk ezt a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Vízkeresztet követően a Pécsi...
- Február végéig bárki részt vehet a...