Elfogadták a háborús veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbítását
2022. június 08. szerda 13:47
Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés.
A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt - kivételes eljárásban - 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt.
A jogszabály célja, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése érdekében.
A törvény megerősíti azokat a kormányrendeleteteket, amelyeket eddig alkottak a konfliktust érintően.
Az előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter az indítvány parlamenti ismertetésekor elmondta, a javaslat elfogadásával az Országgyűlés arról dönt, hogy fenntarthatók-e a takarmány- és élelmiszerellátás biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedések, a villamos energiával, a földgáz- és a távhőellátással kapcsolatos rendeletek. Arról is döntenek a képviselők, hogy fennmaradhatnak-e a hatósági árak, kiszélesíthető-e Széchenyi Pihenőkártya felhasználása és megfelelően biztosíthatók-e a humanitárius intézkedések- tette hozzá.
A kormány felhatalmazása a törvény hatályáig fennmarad, arról az Országgyűlésnek nem kell külön döntenie, azonban korábban is visszavonható. Ez utóbbi esetben a vonatkozó kormányrendeletek még 15 napig érvényesek. Az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy csupán a kormány egyes intézkedéseit érintően vonja vissza a felhatalmazást.
A kormánynak a veszélyhelyzet fennállása alatt rendszeresen tájékoztatást kell adnia a megtett intézkedésekről.
A jogszabály a kihirdetése napján 21 órakor lép hatályba, hatályvesztésének időpontja pedig 2022. november 1.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Havazásra ébredtünk Baranyában,...
- Elhunyt Mácsai Antal, a baranyai...
- Nagyon hideg lesz éjjel, szombaton...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Vasárnap teljes pompájában...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Az árokban kötött ki egy autó...