Éjjel számíthatunk esőre, de szerdán kiderül az ég
2024. október 08. kedd 19:30
Az éjszaka második felében csapadékra már elszórtan számíthatunk - főként hazánk nyugati felén. Szerdán keleten is beborul az ég, és ott is elered az eső.
Eközben már délelőttől délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, kisüt a nap, viszont gomolyfelhők képződnek, amelyekből hátoldali záporok fordulhatnak elő, kis eséllyel egy-egy helyen az ég is megdörrenhet.
Ma a déli, délkeleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon napközben meg is erősödik.
Éjjel a szél némileg veszít erejéből, ezt követően szerdán ismét többfelé lesz élénk, helyenként erős a déli, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11 és 17 között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon ennél akár több fokkal hidegebb lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 19 és 25 fok között valószínű, keleten a front érkezése előtt állhat be a maximum, de a tartósabban felhős, csapadékos tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Lauer Liza: sokac lánynak öltözni...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Mécsesek százaiból formáztak angyalt...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...