Éjjel mindenütt fagyni fog, aztán vasárnap jön az enyhülés
2025. január 04. szombat 18:12
A (zúzmarás) köd, rétegfelhőzet az esti, éjszakai órákban a Dunántúlon és a Duna vonalában kissé észak felé is terjeszkedhet, illetve ekkor északkeleten is képződhet helyenként, ezeken a tájakon ónos szitálás, hószállingózás nem kizárt.
Eközben nyugat felől egyre összefüggőbb fátyolfelhők érkeznek, vasárnap pedig megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra: az Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű.
A légmozgás reggelig az ország nagy részén gyenge vagy mérsékelt lesz.
A déli, délnyugati szél aztán vasárnap fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően -8 és -2 fok között várható, de a fagyzugokban és a hófödte északkeleti vidékeken -10 fok alá is hűlhet a levegő.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fekete hónap volt a baranyai...
- Baranyába is érkeznek az új...
- Kissé emelkedik a Duna vízszintje...
- Vízkereszt napján még egyszer...
- Még beadhatók az iskolakezdés...
- Tizenhat milliárdból újul meg a...
- Csaknem kétezerszer riasztották...
- Három esztendeje, vízkeresztkor...
- Továbbra sem látogatható az...
- Több mint félszáz határsértő ellen...