Csuklós buszokat próbált meg ellopni két fiatal
2024. augusztus 16. péntek 14:04

Két fiatal megpróbált ellopni két csuklós buszt egy csepeli telephelyről - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a két fiatal csütörtök éjszaka surrant be a telephelyre, majd beindítottak egy-egy csuklós buszt.
Az egyik járművet még a telephelyen belül feltartóztatták dolgozók, de a másik fiatalnak sikerült kihajtania. A járművel az utcán több parkoló autónak nekiment, majd rákanyarodott a Weiss Manfréd útra, ahol a telephely egyik dolgozója megállásra kényszerítette.
A rendőrség közlése szerint az eset során senki nem sérült meg.
A helyszínen visszatartott két 20 éves férfit a rendőrök a XXI. kerületi rendőrkapitányságra előállították és jármű önkényes elvétele bűntett miatt kihallgatták.
A jogosítvánnyal nem rendelkező gyanúsítottak egyikének elmondása szerint céljuk az volt, hogy a belvárosba hajtva utasokat vegyenek fel - írták.
Az anyagi kár felmérése folyamatban van, a fiatalok által elkövetett közlekedési jogsértések miatt külön eljárás indul - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha tehene van, hétfőtől már ismét...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Május közepéig lehet nevezni a...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Megsérült gazdáját védelmező...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Nagyszombaton véget ér a nagyböjt,...
- Több kocsival közlekednek a Mecsek...
- Lángra kapott egy autó Bólyban,...
- Elkezdődik a Széchenyi felújítása is,...