Akadályozzák a bámészkodók az árvízi védekezést
2024. szeptember 20. péntek 15:25
Lefelé halad a Dunán az árhullám, a legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken napközben az MTI-vel.
Azt írták, közleményük időpontjában Lábatlan térségében jár a folyó tetőzése, a gátakat most extrém terhelés éri, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyesek szerepe és szaktudása most döntő fontosságú.
A legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket, ezért az OVF a lakosság józan belátását és együttműködését kéri, és arra hívja fel a figyelmet, hogy senki ne menjen a védekezés helyszíneire, akinek nincs ott dolga.
A tájékoztatás szerint a korábbi esőzéseket okozó ciklon távozott a térségből, megszűnt a csapadék a vízgyűjtőkön, amennyi pedig még a jövő hét közepén valószínű, az az árhullámra már nem lesz hatással - közölték, hozzátéve, hogy csütörtök délelőtt még Nagybajcsnál, este Gönyűnél, péntek hajnalban pedig már Komáromnál érte el a csúcspontot az ottani vízállás.
Nagybajcsnál azóta már több mint 20 centimétert apadt a folyó, és a következő napokban is folytatódik ez a tendencia - ismertették.
Magyarországon várhatóan a harmadfokot szinte mindenhol meghaladja majd a Dunán levonuló ár legmagasabb vízszintje a helyi vízmércékén, Esztergomban előreláthatólag pénteken napközben, Nagymarosnál pedig éjszaka tetőzik a folyó - közölték.
Kiemelték, hogy a vízállás Budapesten péntekre virradó éjjel meghaladta a harmadfok szintjét, a tetőzés a fővárosban szombaton napközben várható a harmadfok szintje fölött, 830-840 centiméter körül.
A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadik fokozat szintje feletti tetőzésre lehet számítani a jövő hét elején.
A Lajtán a szükségtározó megnyitásának köszönhetően Mosonmagyaróvárnál éjszaka 286 centiméteren, a valaha mért legmagasabb vízállástól körülbelül 30 centiméterrel alacsonyabban volt tetőzés - közölte az OVF.
A lassú és tartós áradás miatt a gátak a Dunakanyarban most kapják a legnagyobb terhelést, az ideiglenes védműveknek akkora nyomást kell kibírniuk, hogy bármikor előfordulhatnak váratlan jelenségek, mint a csurgás vagy a buzgár, amelyek veszélyeztetik a töltések stabilitását.
A vízügyesek szaktudása most döntő fontosságú - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy munkatársaik állandó őrszolgálatot látnak el, és azonnal beavatkoznak, ha rendellenességet látnak.
Az OVF ismét nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy ne bámészkodjanak a védekezés helyszínein, mert akadályozzák a munkát és veszélybe sodorják a gátakat, az ott dolgozókat és mindenkit.
A támogatást, biztatást és törődést megköszönve arra hívták fel a figyelmet, hogy a közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudják kezelni. Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot.
Közleményükben azt kérték, hogy az úgynevezett árvízvonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért hívják. Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az érintett önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Lauer Liza: sokac lánynak öltözni...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Mécsesek százaiból formáztak angyalt...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...