A pályakezdők 350 ezer forint feletti fizetésre vágynak
2022. július 28. csütörtök 12:13
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel - tájékoztatta a Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredményéről az MTI-t csütörtökön.
A fiatalok 27 százaléka 350 és 450 ezer forint közötti bérre vágyik, 10 százalék fölött van azok aránya, akik 600-800 ezer forintos fizetést is reálisnak tartanak, a válaszadók 2,7 százaléka pedig már az induláskor milliós fizetésben gondolkodik - ismertették a részleteket.
A fiatalok 10 százaléka nem tudta megmondani, hogy mennyit szeretne keresni.
A kutatás szerint a munkahelyválasztáskor a versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott, támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok számára.
A befogadó csapat és az előrelépés lehetősége is ott szerepel a legfontosabb tényezők között.
A fiatalok többsége magabiztos, ha arról van szó, hogy sikerül-e a képzettségének megfelelő munkahelyet találni: 70 százalékuk jelezte, hogy nem tartja nehéznek a számára megfelelő munkahely megtalálását - jelezték a közleményben.
A munkahelyet kereső fiatalok elérésére a felmérés alapján a legjobb felület a Facebook, a válaszadók 60 százaléka jelezte, hogy ott keres állást. A második legnépszerűbb platformot a munkáltatók saját digitális felületei jelentik, 35,4 százalék tájékozódik ilyen módon.
A kutatást a Work Force megbízásából az Atkári Research&Analysis végezte el 500 fős mintán a 18-25 év közöttiek körében, 2022 májusában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Nagyon hideg lesz éjjel, szombaton...
- Havazásra ébredtünk Baranyában,...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Elhunyt Mácsai Antal, a baranyai...
- Vasárnap teljes pompájában...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Végzett egy ápoló egy beteggel egy...