Varga Judit: van segítség a kapcsolati erőszak áldozatainak
2021. november 25. csütörtök 17:30
A kormány kiemelten kezeli az erőszakos bűncselekmények elleni határozott fellépést és fokozott figyelmet szentel az áldozatok segítésének is - írta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán a nők elleni erőszak megszüntetésének napja alkalmából.
Varga Judit csütörtöki bejegyzésében a segítség formáit részletezve a lelki segélynyújtást, a jogi tanácsadást, a felvilágosítást, pszichológiai támogatást vagy krízishelyzet fennállása esetén az azonnali anyagi és egyéb segítségnyújtást említette.
Emlékeztetett arra, hogy ennek érdekében az elmúlt időszakban nyolc áldozatsegítő központot nyitottak meg a főváros mellett Szegeden, Pécsen, Kecskeméten, Szombathelyen, Szolnokon, Veszprémben és Miskolcon, valamint egy áldozatsegítő ponttal bővítették a hálózatot Salgótarjánban.
A kormány kiemelt célja, hogy 2025-re minden megyeszékhelyen legyen ilyen központ - hangsúlyozta.
A politikus hozzátette: létrehoztak egy áldozatsegítő vonalat is, a 06/80-225-225-ös telefonszámon éjjel-nappal elérhető segítséget biztosítanak a rászorulóknak.
Varga Judit arra biztatott mindenkit, hogy ha bűncselekmény áldozatává vált, illetve ismer valakit, aki ilyen helyzetbe került, vegye fel a kapcsolatot a szakértőkkel, akik szakszerű, személyre szabott segítséget nyújtanak minden bajbajutottnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Hideg éjszaka után télies napunk lesz...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Február végéig bárki részt vehet a...