Patyi András: "a mohácsi tragédia csak a trianoni igaztalan rablóbéke tragédiájához mérhető"

Az 1526. évi mohácsi csatában elesett hősöknek azzal adhatjuk meg a tisztességet, ha soha nem feledjük azt a történelemfordító napot, és hisszük, hogy történelmünk Moháccsal tanított meg mindig felállni, talpon maradni - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen szombaton.

Patyi András az ütközet 489. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen hangsúlyozta: a hősök áldozata nem volt hiábavaló, ha a puszta emlékezést a jelen, s azzal együtt a jövő építésének szenteljük, alapnak szánjuk, amelyre valódi tetteket emelhetünk.

Véleménye szerint a pusztító mohácsi csatavesztés olyan nagy erejű fordulópont, a nemzeti sorsot alakító tragikus esemény volt, hogy annak tükrében talán elégedettek lehetünk, van államunk, magyarul beszélünk, létezik a magyar nemzet és tudunk emlékezni.

Ha Mohács, Világos, Trianon, a Don-kanyar után még mindig itt vagyunk, még mindig mi vagyunk, akkor szabad-e egy percig is egy győztes Mohács képét felvázoló alternatív történelem csábításának engednünk? - tette fel a kérdést.

Patyi András felidézte, hogy 1526. augusztus 29-én néhány óra alatt megsemmisült szinte a teljes magyar haderő, elpusztult az állami vezetés nagy része, és nemcsak egy csata, hanem az ország is elveszett, örökre megváltozott a magyar királyság, a magyar nemzet, a magyarság történelme.

Ezen a napon II. Lajos király 25-26 ezer emberből álló serege megpróbálta feltartóztatni a hatalmas túlerőben lévő, a magyarnál jobban felszerelt oszmán hadat, amelyet maga I. Szulejmán szultán vezetett - mondta. Hozzátette: a magyar sereg hiába várt az ütközet helyszínétől jelentős távolságra lévő erdélyi vajda csapataira és cseh segéderőkre, Szapolyai János már seregét hátrahagyva igyekezett legalább maga eljutni a helyszínre.

Patyi András kitért rá, hogy így a Tomori Pál kalocsai érsek által vezetett főerőknek egyetlen lehetőségként az azonnali és frontális támadás maradt a még össze nem állt ellenséges seregtestek külön-külön történő megállításának reményében.

A kezdeti sikerek után a magyar hadat a szultáni főerők, a puskákkal felszerelt janicsárok, a nagy tűzerejű tüzérség megállította, a sötétedésig tartó valóságos vérfürdőben szinte a teljes magyar sereg, 16 ezer ember lelte halálát - mondta. Hozzáfűzte: a csatában meghalt a fiatal király, hét főpap, harminc főúr és középnemesek ezrei, a magyar államgépezet, az országot Budáról irányító királyi tanács működésképtelenné vált.

A rektor közölte: a szultán jelentősebb ellenállás nélkül vonulhatott be a királyi székvárosba, amelyet kifosztott, felgyújtott, serege végigpusztította a középső országrész széles sávját, és a prédával, rabok tízezreivel hagyta el az országot.
Patyi András szólt arról, hogy a csatavesztés valószínűleg legsúlyosabb későbbi következménye Szapolyai János és I. Ferdinánd egy évtizedes véres polgárháborúja, valamint János király 1528. évi vazallusi szerződéskötése volt a török portával.
Az ország hosszú időre az oszmán-Habsburg vetélkedés közvetlen szárazföldi hadszínterévé vált, és soha többé nem lett olyan, mint azelőtt - jegyezte meg.
A rektor utalt arra, hogy a Habsburgok másfél évszázad múlva megszerezték a török által elfoglalt területet, de azon nem a magyar nemesség kormányzását, hanem saját központosított monarchiájuk uralmát biztosították, az ország területi egysége a kiegyezéssel állt helyre.

Azt mondta: ma két, Moháccsal kapcsolatos meghatározó nemzettudati alapgondolat egyike, hogy a csata okozta változásokat a magyar királyság sohasem heverte ki igazán, nem is heverhette ki, mert Mohács maga a megváltozott, tragikusan rossz irányba fordult magyar történelem. A másik az, amely szerint a mohácsi tragédia csak a trianoni igaztalan rablóbéke tragédiájához mérhető.

Úgy fogalmazott: "Egy dél-magyarországi mezőváros és egy francia királyi kastély az, amely nemzeti veszedelmünk, nemzetünk elveszejtésének nem egyszerűen szimbóluma, hanem hordozója lett, sokan hiszik, hogy Trianonhoz az út Mohácson át vezetett."

Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatója elmondta: a DDNP vagyonkezelésében lévő, Sátorhely határában található, 1976-ban elkészült emlékhely 1700 katona végső nyughelye, 2012-ben elsőként kapta meg nemzeti emlékhely rangot, a múltidézést öt éve egy interaktív látogatóközpont is segíti.

A szombati megemlékezésre hagyományőrzők, érdeklődők mellett eljöttek azok, akik mintegy négy évtizeddel ezelőtt szocialista brigádtagként, önkéntesként részt vettek az emlékhely építésében.

Az eseményen bemutatták a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Örökség Intézetének együttműködésével kiadott Mohácsi Nemzeti Emlékhely elnevezésű új, kétezer forintos címletű emlékérmet, a DDNP és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedig együttműködési megállapodást kötött történelmi hadszínterek bemutatására, megőrzésére és kutatására.

Képünkön: a megemlékezők egy csoportja az emlékhelyen szombaton.

MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás