Emlékhelyek Napja: csatajelenettel, tüzérségi bemutatóval is készülnek
2017. május 03. szerda 07:41
Az Emlékhelyek Napja alkalmából az idei évben is gazdag programsorozattal várnak mindenkit a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.
Május 13-án szombaton reggel kilenc órai kezdettel történelmi hagyományőrzők tartanak bemutatót, valamint felépítésre kerül egy török és egy magyar katonai tábor. Csatajelenet, tüzérségi bemutató, kézműves foglalkozás gazdagítja a programot, valamint XVI. századi török és magyar viseleti elemek, fegyverek, használati eszközök megismerésére lesz lehetőség. Az emlékhelyen a sírkertben, illetve a múzeumban igény szerint szakvezetést biztosítanak.
1526. augusztusában, Mohács határában vívtak sorsdöntő csatát a magyar seregek a Szulejmán szultán által vezetett török haddal. E csata tragikus eseményeinek állít emléket az itt található Mohácsi Nemzeti Emlékhely, amely 1700 keresztény katona végső nyughelye.
A látogatót az emlékhely gótikus ívű, majd az ív közepén megtörő kapuja fogadja. Pölöskei József ötvösművész bronzból készült alkotása 28000 csontra emlékeztető alkotóelemből áll, ami a csata és a környékbeli települések 28000 áldozatának művészi megjelenítése. Az emlékhely 2011-ben jelentős megújuláson esett át, ekkor avatták fel az új, Szent Koronát mintázó fogadóépületet.
Az épület föld alatti szintjén kiállítótér kapott helyet, ahol a csatával kapcsolatos bemutató tekinthető meg. A kiállítás egyszerre hagyományos és formabontó, a régészeti leletek és a magyar, valamint török történelmi források együttes bemutatása során a látogatók számára kézzel fogható valósággá, átélhető történeti élménnyé válik a mohácsi csata. Az ismeretanyagot több, HD-minőségben vetítésre kerülő film mutatja be, melyek igazodnak a látogatók életkorához, szakmai felkészültségéhez: külön film készült az óvodás korosztálynak, az iskolásoknak és a felnőtteknek, továbbá a történelemmel foglalkozó szakemberek számára.
Az épületből kilépve a tízezer tiszafával valamint mogyorófa ligettel szegélyezett emlékpark immár teljes mivoltában tárul elénk. A sírjelek és a táblák történelmünk e szomorú eseményét elevenítik fel, a sírkertet és a tömegsírokat számos művész alkotása díszíti. A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrát láthatjuk. Az emlékhely kialakítása rengeteg szimbólumot hordoz, melyek idegenvezető segítségével tárulnak fel a látogatók előtt.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sorra térnek haza a gólyák - A gólyák...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Szombaton kezdődik a Magyar Nemzeti...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
- Szombaton jön az 52. Schneider Lajos...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Szombaton szabira mennek a zivatarok,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Máig élő hagyomány a házszentelés a...